Zsidó nőt késeltek meg "Svéd"országban

Egy ismeretlen támadó késsel megtámadott és súlyos sérüléseket okozott egy zsidó nőnek a dél-svédországi Helsingborgban – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az elkövető elmenekült a helyszínről.

A svéd lapok arról számoltak be, hogy a nőt munkába menet reggel fél nyolckor támadta meg egy ismeretlen, aki kilenc alkalommal szúrta meg. A 60-as éveiben járó áldozatot súlyos sérülésekkel vitték kórházába.

Az izraeli lap úgy tudja, hogy a nő a helsingborgi zsidó gyülekezet aktív tagja, férje pedig a közösség titkára.

Hírdetés

Yaakov Haguel, a Cionista Világszervezet alelnöke súlyos és sokkoló eseménynek nevezte a támadást.

„Ez egy nagyon súlyos eset, a helyi hatóságnak gondoskodniuk kell a helyi zsidó közösség biztonságáról, és megakadályozniuk a hasonló eseteket” – fogalmazott.

A rendőrség időközben bejelentette, hogy megerősítették a zsidó hitközség épületeinek védelmét a városban.

(Híradó)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »