Zsidó erkölcsök: Spielberg lánya pornózik, ő meg örül neki – az más kérdés, kinek lesz gusztusa hozzá

Zsidó erkölcsök: Spielberg lánya pornózik, ő meg örül neki – az más kérdés, kinek lesz gusztusa hozzá

Pornókarrierbe kezdett Steven Spielberg örökbefogadott lánya, Mikaela. A 23 éves nő a Sunnak adott exkluzív interjút, amelyben elmondta, az erotikus iparban fog dolgozni: már el is kezdett önálló pornóvideókat készíteni, a jövőben pedig sztriptíztáncosként szeretne munkát vállalni, de ahhoz még át kell esnie egy engedélyeztetési eljáráson.

Mikaela a hétvégén a szüleinek is bejelentette jövőbeli terveit, akik nem idegesek, hanem érdeklődőek voltak a hír hallatán. A nő a Sunnak elmondta: elege lett abból, hogy "nem tudja élvezni a testét", és megunta, hogy folyamatosan azt sugározzák felé, hogy utálnia kellene azt, ahogy kinéz.

Hírdetés

Az interjúban arról is szó esik, hogy Mikaelának súlyos problémái voltak gyerekkorában, ezek pedig csak súlyosbodtak, amikor bentlakásos iskolába került. "Rosszabb állapotban jöttem ki, mint ahogy odamentem. Több szorongással, több kötődési problémával, depresszióval és gyűlölettel a testemben. Étkezési zavarokkal küzdöttem" – mondta, de hozzátette, ezért nem hibáztatja a szüleit, mert "nem tudhattak róla".

(The Sun – hvg nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »