Zorbán elárulta a mit is

A Soros Magyar Hangjának utazó cirkusza, a Kötöttfogás most már annyira unalmas, hogy a főszereplők is lassan elalszanak beszéd közben.

Dévényi, Pörzse, Gulyás adják magukat. Pörzse pár éve még zsidókra akart vadászni a Belvárosban, ezt most kénytelen dupla orbánozással kompenzálni, hátha a nagyurak megbocsátanak neki, s kevéske jövedelemkiegészítést utalnak ki neki nyugdíja mellé. Gulyás kezd lassan Kálmán Olga férfiváltozatává változni. Dévényin meg folyamatosan látszik a mély életundor, szerintem legkésőbb másfél éven belül kitántorog tányért mosogatni a Brit Köztársaságba vagy beáll pornószínésznek az olasz pornóiparágba, ahogy ezt Nagy-Trágár Blanka tette.

Az azért vicces, hogy Csintalan kb. akadémikusnak tűnik ebben a társaságban, pedig ez a helyzet. Persze ő is marhaságokat beszél, de legalább érteni látszik valamit a valóságból.

Hírdetés

A celebsztár ezúttal Puzsér. Az egyre inkább a ballib tábor felé tolódó ordító celeb megint elordítja rögeszméjét, mely szerint már I. István király a XI. században letette voksát az Európai Unió, a NATO, s a Szivárvány Zászló mellett, s ez azóta is kötelez minket, van ugyanis egy erről szóló láthatatlan örök égi törvény.

Ilyen egyébként volt már Rákosi alatt is, akkor is ez volt a hivatalos narratíva: hogy Petőfi tudtán kívül marxista volt, Kossuth pedig a devreceni trónfosztással az 1949-es népköztársaság szellemi megalapozója.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »