Zombiapokalipszis várható a Wesselényi utcában, de akad ennél is fontosabb

Zombiapokalipszis várható a Wesselényi utcában, de akad ennél is fontosabb

Ugyan elmaradt hétfőn a várt közlekedési armageddon a főváros útjain, érdemes minden reggel a legrosszabbra készülnünk. Vigasztaljon minket, hogy már csak három évig. Feltéve, hogy addig végeznek a 3-as metró felújításával. Az óriásdugók a szakértők szerint részben azért nem alakultak ki, mert a budapestiek jól megszervezték életüket, kerülő utakat, egyéb alternatívákat kerestek, ezért végül kevesebben közlekedtek az utakon, mint egy átlagos hétköznap reggelen. Riportereink ma reggel is metrópótlóznak, körbenéznek a fővárosban, meglátjuk, mit hoz a felújítás második napja. 

http://mno.hu/

Eltűnt milliárdok nyomában. Ami a bosszantó politikai ügyeket illeti: talán kiderül, mennyit profitált a magyar gazdaság a letelepedési kötvényekből. Bár erre igazából még sincs sok esély. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt mindenesetre Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek, Pintér Sándor belügyminiszternek, Barcza Györgynek, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatójának és Balogh Lászlónak, a szervezet igazgatósági elnökének kellene beszámolni a részletekről. Az előzmények alapján azonban könnyen lehet, hogy az egészből nem lesz semmi. Ugyanezt a napirendi pontot már október 30-án is feltüntették a bizottsági meghívóban, ám az érintettek indoklás nélkül távol maradtak – mintha tudták volna, hogy a grémium fideszes alelnöke végül leszavaztatja a meghallgatást.

Egyre hűvösebb. Az érem, vagyis inkább az élet másik oldala – legkevésbé sem napos –, hogy hiánycikk a tűzifa, illetve ahova jut, ott is drága. Az ügyben ma délelőtt fél 11-kor Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője tart tájékoztatót, a témáról korábban mi is cikkeztünk, érdemes elolvasni például EZT és EZT az írást. 

Ami a külügyeket illeti. Áder János köztársasági elnök Jordániában tárgyal, éghajlati, vízügyi kérdések is napirenden szerepelnek látogatásán. Tudvalevő, hogy Jordánia több százezer menekültet fogadott be és lát el, miközben ezt a közel-keleti, sivatagos országot is nagyban sújtja az éghajlatváltozás. A hivatalos programból tudható, hogy az államfő beszédet mond a Tudomány Világfóruma (WSF) 8. tanácskozásának megnyitóján – tudósítónk beszámol majd a részletekről. 

http://mno.hu/

Hírdetés

A világ közben a Paradise-iratok elnevezésű legújabb globális offshore-botrány leleplezéseire figyel. Mi is így teszünk, különösen ami az érdekes hazai szálakat illeti. 

http://mno.hu/

Vörös november. November 7-e van, a szocialista forradalom évfordulóján Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a kommunizmus egyházüldözésének magyar áldozatairól emlékeznek meg. Felszólal Földváryné Kiss Réka, Mirák Katalin, Máthé Áron és Csűrös András történész, valamint Korzenszky Richárd perjel. A megemlékezést Kocsev Miklós dékán zárja. (IX., Ráday utca 28., 14 órától.) 

Moszkvában hivatalos szinten nem foglalkoznak az évfordulóval, de ünnepségek így is lesznek – számolt be róla tudósítónk, aki ma is összegzi majd a történéseket.

Ki mozog a bokorban? Nem telhet el nap a kormánypártok Védjük meg Magyarországot! című turnéja nélkül, az erzsébetvárosi Wesselényi utca 17. alatt egyszerre két biztonságpolitikai nagyágyú: Nógrádi György és Georg Spöttle árul el újdonságokat Soros Györgyről és migránsairól (17.30). Székesfehérváron pedig a téma másik szakértője, Hoppál Péter kulturális államtitkár tart a témában elődadást – de a sor ennél jóval hosszabb. 

Hív a természet. Hogy valami szívderítőről is hírt adjunk, délután ötkor nyílik a Magyar Természettudományi Múzeumban a „Lenergy – Az Év Természetfotósa 2017” fotópályázat kiállítása, egyben átadják az arra érdemeseknek a díjakat is. (Cím: Budapest VIII., Ludovika tér 2–6.)

Füstölgéstől mentes, derűs napot kívánunk!

hirdetés hirdetés hirdetés


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »