Zoltai nem vevő Chanád helyezkedésére: "hiteltelen, visszataszító és undorító"

Zoltai nem vevő Chanád helyezkedésére: "hiteltelen, visszataszító és undorító"

Bizony, Zoltai úgy védi az övéit, hogy azok a magyarok, akik egyre-másra fogadják vissza a nagy megtérőt eljátszókat, a kommunistából jobboldalivá, SZDSZ-esből nemzetivé, zsidóból keresztény hazafivá vált érdekembereket – hogy aztán majd nagyokat csodálkozzanak, amikor újra átverik és elárulják őket – tanulhatnának tőle.

Egymás között vitatták meg a témát a zsidók – Zoltai és Drágabolgárúr – annak kapcsán, hogy „Dovid” levelet írt az Európai Bizottságnak, melyben afelől érdeklődött, hogy mit akarnak tenni az antiszemitizmus, konkrétan például a Jobbik ellen.

Bolgár érdeklődésére Zoltai kerek-perec kijelentette: egy hiteltelen ember megnyilvánulásáról van szó, aki tudta a származását, de titkolta, sőt meg is akart vesztegetni valakit, hogy ne hozza nyilvánosságra, ráadásul a nagy megtérés közben nem volt hajlandó lemondani a zsíros fizetéséről, azt azóta is szépen felveszi minden hónapban.

Hírdetés

Szerencselovag, semmi több, s ennek az egésznek trágyaszaga van, hiteltelen, visszataszító és undorító – összegez a vén munkásőr, mi pedig – soha nem hittük volna, hogy ez valaha megtörténik, de – mélységesen egyetértünk vele. Igaz, teljesen más okból.

Ez a Chanádok sorsa, mindkét oldalon megvetik őket.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »