Zöld országban jártam – vagy nem?

Zöld országban jártam – vagy nem?

A zöld a szabadság színe, a piros csak az elszántaké, míg a fekete a no go zóna, azaz oda még a legbátrabbak se utazzanak – körülbelül így lehet összefoglalni a hétfőn érvénybe lépett utazási jelzőlámpát. A rendszer azonban kiskapukat is hagy, így könnyen lehet, hogy sokan zöld zónába indulnak majd, onnan repülnek a piros vagy fekete célállomásra, és ezt idehaza nem jelentik be.

Az utazási szemafor egyik újdonsága, a tavalyi határlezárásokkal szemben, hogy most nem tiltja az utazást, azaz mindenki oda megy, ahova akar, és ahova beengedik (csak a szín alapján kirótt kötelező karanténnal „büntetik” azt, aki nem zöld színű országba utazna). Vannak olyan országok a térképen, amelyek ugyan zöld színben pompáznak, ám ott most a turistát nem szívesen látják, be sem engedik – ilyen például Japán, Szingapúr, Ausztrália vagy Új-Zéland. Ezzel szemben vannak helyek, amelyek fekete besorolást kaptak, ám szabadon be lehet utazni, tárt karokkal várják a turistákat – például a Dominikai Köztársaság, Mexikó, Maldív-szigetek, Dubaj stb. És a kettő között a piros országok – a népszerű célállomások, tengerparti nyaralóhelyek, ahol az előző években a szlovákiai utazók tízezrei nyaraltak – Törökország, Egyiptom, Tunézia, csak hogy a közelieket említsük, de a távolabbiak között van Thaiföld, az Egyesült Államok vagy Kanada.

A nyár nagy kérdése, hogy a kormány a korábbi kijelentésekkel összhangban létrehozza-e az átmeneti, narancssárga zónát, amelybe a most piros, ám a nyaralók körében népszerű országok kerülnének – akár úgy, hogy oda csakis utazási irodák által szervezett járatokon lehetne kiutazni és hazatérni. Ha ilyen nem lesz, akkor elindulhat a trükközés, a rendszer kijátszása, ami ebben a helyzetben nem is olyan nehéz: aki például Egyiptomban, Törökországban, Tunéziában vagy más piros, esetleg fekete országban nyaralna, az bécsi vagy budapesti járattal indul útnak, majd hazafelé úgy tesz, mintha csak Magyarországon, Ausztriában, tehát zöld országban járt volna, és hazatérve nem kell karanténba vonulni. Bizonyára sokan fognak ezzel a trükkel próbálkozni, hacsak a szlovák hatóságok még a nyár elején nem veszik el az utazni vágyók kedvét a rendszer kijátszásától. Ehhez elég, ha néhány szabályszegő ajtajában megjelenik a rendőr, az erről szóló hírek bejárják a sajtót.

Hírdetés

Ám mégis barátságosabb, járhatóbb út lenne a narancssárga zóna, esetleg 3-4 napos karanténnal, ingyenes dupla teszttel (hazatéréskor és a karantén végén), hiszen így sokkal jobban követhető, kik jártak piros nyaralóhelyeken, és a pár napos karantén az utazóknak is jó kompromisszum lenne. Vagy akár csak azokat kiengedni, akiket már kétszer beoltottak (ezzel akár az oltási kedv is növelhető). A charterjáratokat ki lehetne bővíteni az olyan nemzetközi irodákra is, amelyek nemcsak Szlovákiában, de Ausztriában, Magyarországon is üzemelnek, hiszen a szlovák fiókból könnyen be lehet szerezni az utaslistát.

Érthető a kormány igyekezete, hogy idén a zöld zónában tartsa az utazni vágyókat, ám biztosak lehetünk benne, hogy sokan másfelé indulnak. Épp a trükközés megelőzésére lehetne bevezetni a narancssárga zónát, szabályozott, kompromisszumos megoldást kínálva.

De ne legyünk telhetetlenek, csaknem egyévnyi bezártság után már az is nagy szó, hogy nyaralást tervezhetünk – akár lesz utána karantén, akár nem.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »