Zöld-fehér öröm telt ház előtt

Zöld-fehér öröm telt ház előtt

Rég előzött meg akkora várakozás magyar bajnoki találkozót, mint a Debrecen ferencvárosi vendégjátékát. Hosszú idő után tért vissza a hazaiak többezer fős szurkolótábora a Groupama Arénába, s ahogy arra számítani lehetett; teltház és óriási hangulat fogadta a csapatokat az OTP Bank Liga 15. fordulójában.

http://mno.hu/

A második játékrészben mindkét fél kemény védekezésre állt be, ám a gólcsend az 58. percig tartott. A Debrecen védelmében állt be ekkor egy rövidzárlat, és több kipattanó labda után Varga Roland talált be az üresen hagyott kapuba: 1-0. Hatalmas feszültség szakadt ki a szurkolókból és a Fradi játékosaiból, amit sikerült meglovagolniuk: két perccel később egy szöglet utáni kavarodást Priskin találékonysága mentett meg: nagyszerű ollózó mozdulata után a debreceni kapu bal sarkába csorgott a labda: 2-0.

http://mno.hu/

A két gól nem törte össze az idén egyre stabilabb játékot nyújtó Debrecent, Herczeg András csapata próbálta menteni a menthetőt, és időnként el is jutott a Fradi tizenhatosáig. Legtöbbször azonban csak távoli lövésekkel operáltak, mezőnyfölényük azonban a 86. percben góllá érett: Ferenczi fejese Botkáról pattant fel, melyet az egész meccsen veszélyesen játszó Jovanovic lőtt be közvetlen közelről: 2-1.

A maradék pár percet kihúzta a Fradi, és összességében megérdemelt sikert aratott a valóságos ünnepi hangulatot teremtő szurkolótáboruk előtt. Hiába azonban a hangos győzelem, a Videoton sima győzelme miatt gólkülönbséggel csak a második helyen állnak a zöld-fehérek.

Az OTP Bank Liga 15. fordulójának eddigi eredményei:

Hírdetés

Diósgyőri VTK – Balmazújváros 1-2

Ferencváros – Debreceni VSC 2-1

Haladás – Paks 1-2

Vasas – Újpest 0-1

Videoton – Mezőkövesd 4-0

Honvéd FC – Puskás Akadémia 19:30-tól.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »