S mellékesen manapság gyerekjáték érettségizni. Nemrég teljesen véletlenül rátaláltam az egyébként hitgyülis fenntartású Bornemisza Péter Gimnázium YT-csatornájára, ahol gyakorlatilag az összes gimnáziumi érettségi tétel fent van videóban. Valóban hatalmas vállalkozás, s bár az M5-ön volt hasonló, itt teljesebb körű: gyakorlatilag ha a diák semmit sem tesz, csak ezeket végignézi figyelmesen, már sikeresen le tud érettségizni. Szinte sajnálom, hogy nem kell érettségiznem!
Belehallgattam persze pár adásba. Jók. Ami a kifogásom az, ami persze nem az ő sajátosságuk, hanem általános magyar jelenség: a spanyol nevek kiejtése.
Persze tudom, ez az én speciális bajom, 18 éves korom előtti életem pontosan felét spanyol nyelvterületen éltem le, sőt kisgyerekként anyanyelvem is volt a spanyol, szóval kiemelten érzékeny vagyok a témára.
A zavaró jelenség: az “sz” hang “z” alakban ejtése. Nyelvészileg mondva: a “sz” zöngésedése.
Persze az ok ismert. A spanyol nevek magyarra a latinon és a németen keresztül jöttek be, ráadásul a latinnak is a középkori olasz és német ejtésében.
Tudni kell: a németben és az olaszban is általános jelenség az “sz” zöngésedése. A németben szinte csak szóvégen és máshol zöngétlen mássalhangzó előtt ejtenek “sz”-t, mindenhol máshol “z” lesz belőle. Az olaszban még inkább így van: szinte minden “sz” ejtése “z”.
A klasszikus latinban “z” hang egyedül görög eredetű szavakban létezett, a görög ζ (eredeti ejtése: zd) és a zöngés mássalhangzó előtti görög σ átadására. Az egyházi latin ejtés Magyarországon német-olasz átvétel, így a zöngés hangok közti “sz”-ból “z” lett sok esetben a szokásos magyaros latin ejtésben is.
Az olasz “z” a vulgáris latin fejlődése során jelent meg. Viszont ez csak az olasz verzióra igaz. A spanyol verzióban a folayamat vége az lett, hogy a vulgáris latin “z” eltűnt, “sz” vagy “th” lett belőle (a “th” csak Spanyolország északi és középső részén, délen nem, s a déliből származó latin-amerikaiban se).
Ma tehát a spanyol ejtében az “sz”-ból kizárólag zöngés mássalhangzó előtt lesz “z” és még ez se kötelező: lehet ilyenkor is “sz” hangot ejteni. Ami biztos: a magánhangzók (ezek mindig zöngések) sose fejtenek kis ilyen hatást.
Azaz – ahogy mellesleg a magyarban is van – két magánhangzó között lehet zöngés és zöngétlen mássalhangzó is, ennek semmi akadálya. Ahogy magyarul nem lesz pl. a Budakeszi ejtésében “budakezi”, hanem marad “budakeszi”, úgy spanyolul pontosan ugyanez a helyzet. Az sz-ből z csinálása súlyos hiba, ez amolyan német-olasz akcentus spanyolul, anyanyelvi beszélő ilyet sose mondana.
Eleve a spanyolban önálló fonémaként nincs is “z” hang. Mint mondtam, egyesek így ejtik az sz-t zöngés mássalhangzó előtt.
Nem végeztem tudományos felmerést, de intenzív személyes tapasztalataim alapján:
- a spanyol anyelvűek 99 %-a zöngés mássalhangzó előtt is sz-t ejt, nem z-t, ha ez a mássalhangzó obsztruens, pl. a “desde” (jelentése: hol/ahol) szót én nagyon-nagyon ritkán hallottam “dezde” alakban, szinte mindenki “deszde” alakban ejti,
- ugyanez a helyzet, ha az illető mássalhangzó szonoráns, de nem orrhang, itt szerintem 100 % nem zöngésít, pl. az “islam” (Iszlám) szót még életemben nem hallottam “izlam” alakban,
- egyedül orrhangok esetében – a spanyolban ezek: m, n, ñ), ezek előtt hallható gyakran a “sz” mint “z” de itt se több az arány 10 %-nál, szóval a “gyakran” az relatíve értendő.
Tanácsom tehát: sose ejtsük az “sz”-t “z”-nek, ez biztosan nem hibás. Míg a “z”-s ejtés vagy fatális hiba vagy rendkívül ritka ejtés spanyolul.
Ami meg teljesen biztos: magánhangzók között sose lesz az “sz”-ből “z”. Szóval semmi “hoze” és “pizarro”, ez “hosze” és “piszarro” (José, Pizarro).
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
