Zivatarok és felhőszakadás is érkezik a hidegfronttal

Újabb hidegfront éri el a Kárpát-medencét, többfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra. A front mögött tartósan megreked a hideg levegő az ország felett, így hűvös napok következnek – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.

Kitérve arra, hogy kezdetben jobbára kevés felhő lesz felettünk, majd délelőtt északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, záporeső, szórványosan zivatar is kialakulhat. A keleti országrészben határozott felhőzet-növekedésre, illetve csapadékra inkább csak délutántól, estétől számíthatunk.

Hírdetés

Zivatarveszély miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológia, míg felhőszakadás miatt Vas megyére.

A déli, délnyugati, majd az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 27 fok között valószínű, az ország déli és keleti tájain mérhetjük a magasabb értékeket. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »