Žiga szerint Ferenčák lehetséges távozása nem veszélyezteti a kormánykoalíciót

Žiga szerint Ferenčák lehetséges távozása nem veszélyezteti a kormánykoalíciót

Žiga szerint Ferenčák lehetséges távozása nem veszélyezteti a kormánykoalíciót Mészáros Richárd2025. 11. 27., cs – 14:10

Peter Žiga (Hlas), a parlament alelnöke úgy véli, Ján Ferenčák képviselő lehetséges távozása a Hlasból nem ingatja meg a kormánykoalíciót. Emlékeztetett, hogy néhány esetben Ferenčák már korábban sem szavazott együtt a kormánypártokkal. Žiga erről újságíróknak nyilatkozott a parlamentben.

Hírdetés

„Ferenčák már a konszolidációs csomagról, az alkotmánymódosításról és más fontos kormánypárti törvényjavaslatokról sem szavazott. Ezért nem gondolom, hogy veszélybe kerül a kormánykoalíció stabilitása” – jegyezte meg.

Žiga azt is hozzátette, ha valaki tagja egy csapatnak, kötelességei is vannak, nem élvezheti csak az előnyöket. Szerinte Ferenčáknak el kell döntenie, hova akar tartozni.

Ferenčák korábban bírálta a Hlason belüli viszonyokat, közösen Roman Malatineccel, Samuel Migaľlal és Radomír Šalitrošsal, ő azonban végül a párt tagja maradt. A Hlas júniusi közgyűlésén önreflexióra szólította fel a pártot. Most azért bírálja pártját, mert a Hlas frakciója a leváltását javasolta a parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöki posztjáról.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »