Zidane megmentéséért futballozik a Real Madrid

Zidane megmentéséért futballozik a Real Madrid

Isztambulban kellene javítania ősszel eddig meglepően gyenge BL-mérlegén a Real Madridnak. A kedd esti programban két, még hibátlan gárda is pályára lép: a PSG és a Manchester City.

A Real Madrid Luka Modric, Gareth Bale és Lucas Vazquez nélkül utazott el Isztambulba, Zinedine Zidane úgy ítélte meg, hogy a három, a Mallorca elleni vereséget is kihagyó sérült nincs rendben. Másik három hiányzó ellenben ott lesz a török városban: Toni Kroos felépült, Eden Hazard, aki negyedik gyereke születése miatt kapott szabadságot, immár játékra jelentkezett, s elutazott a csapattal a szombaton pihentetett Dani Carvajal is. A spanyol sajtó szerint a Real Madridnak muszáj megnyernie a mérkőzést, mert különben bajba kerülhet, a papírforma szerint a PSG csoportgyőztes lesz, de a többi csapat egyelőre hasonlóan áll, korai kongatni a vészharangot.

Lapértesülések szerint egy újabb vereség esetén veszélybe kerülhet Zidane állása. „Nem tudom, hogy sok vesztenivalóm van-e a Galatasaray ellen. Én örökre a Real Madridnál akarok maradni” – mondta a francia szakember a mérkőzés előtt. A spanyol sajtó viszont már arról ír, hogy José Mourinho már becsomagolt bőrönddel várja Zidane menesztését, mások viszont az olasz Massimiliano Allegri érkezését jósolják. Eközben a csapatkapitány, Sergio Ramos szeretné, ha a klub vezetői megerősítenék Zidane-t, mert ezzel véget érnének a csapatot zavaró spekulációk.

A PSG nem utazott sokat, Párizsból Bruges-be nem túl hosszú az út. Neymarnak lejárt az eltiltása, de egyelőre nem játszhat, mert megint sérült. Kylian Mbappé ellenben valószínűleg pályára lép majd.

Az eddigi két forduló leggólerősebb csapata, a Bayern München az Olympiakoszhoz utazik Athénbe, illetve kikötővárosába, Pireuszba. A görögök az első hazai meccsükön döntetlent játszottak a Tottenhammel, a másodikat elveszítették Belgrádban. Kevesen fogadtak volna arra, hogy két forduló után a Crvena zvezda megelőzi majd az előző sorozat döntését, arra meg főleg nem, hogy Pochettino csapata az első hazai mérkőzésén hetet kap a Bayerntől. A Spurs számára azért fontos a mai mérkőzés, mert a Bayerntől, ha nem is ilyen gólkülönbséggel, valószínűleg a riválisok is ki fognak kapni, így elég megszerezni a CZ és az Olympiakosz ellen a pontok többségét. Tavaly ilyenkor a Tottenham három mérkőzés után egyetlen ponttal állt, mégis továbbjutott, de aligha kísértené még egyszer az angol csapat a szerencséjét.

A Sahtar Donyeck Harkovban, ukránosan Harkivban fogadja a Dinamo Zagrebet. Mind a két csapatnak három pontja van, miután mindkettő legyőzte az Atalantát. (Az ukránok Milánóban, a horvátok otthon.) A Manchester City játszik ezúttal az olasz bajnokság harmadik helyezettjével. Pep Guardiola, az angol bajnok edzője nagyon udvariasan nyilatkozott bergamói kollégájáról, Giam Piero Gasperiniről, emlegetve, hogy szerencsésnek tartja magát, hogy találkozhatott vele, s hogy nagy örömet jelent neki az Atalanta játékának a követése. Hihetetlennek nevezte az olasz futball idei meglepetéscsapatának tavaszi és őszi teljesítményét.

Az Atlético Madrid a Bayer Leverkusent fogadja, a két csapat a 2016-2017-es kiírásban találkozott, akkor a spanyolok jutottak tovább, akik most is esélyesebbek, a legutóbbi tizenegy hazai európai kupamérkőzésükön veretlenek. A másik párban a Juventus a Lokomotiv Moszkvát fogadja. Az oroszok az első fordulóban bravúrral mutatkoztak be, nyertek idegenben a Bayer Leverkusen ellen, A Juvéban Ramsey, Danilo és Douglas Costa könnyebben sérült – de aligha most törik majd meg az orosz vasutasklub itáliai nyeretlenségi sorozata.

Hírdetés

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló, keddi mérkőzések

A csoport

  • FC Bruges-Paris Saint-Germain 21.00
  • Galatasaray-Real Madrid 21.00 (tv: M4 Sport)
  • B csoport

  • Olympiakosz Pireusz-Bayern München 21.00 (Spíler2)
  • Tottenham-Crvena zvezda 21.00
  • C csoport

  • Sahtar Donyeck-Dinamo Zagreb 18.55 (Spíler1)
  • Manchester City-Atalanta 21.00
  • D csoport

  • Atlético Madrid-Bayer Leverkusen 18.55 (Spíler2)
  • Juventus-Lokomotiv Moszkva 21.00 (Spíler1)

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »