Zelenszkij végre közzétette elmeállapotának bizonyítványát

Zelenszkij végre közzétette elmeállapotának bizonyítványát

Ez a valóság!

Feltételezzük, pusztán a játék kedvéért, hogy a török elnök hiavatalos oldalán indít petíciót annak érdekében, hogy legyen ő a szultán.

Másnapra a teljes balliberális hálózat, amit odaát független sajtónak is neveznek, pszichiáterek hadával mondatná ki a verdiktet, bizony a török vezetővel valami nagyon nincs renben, éppen a gyógyszerét kereste, és nem találta, vagy csak szimplán elmentek neki otthonról. Drogszakértők pedig arról elmélkednének, milyen cuccal is tehet ilyen romboló időutazást a NATO egyik legerősebb állama vezetőjének agyában. Ilyen természetesen nem történt meg. Törökországban nem.

De olyan ország, ahol ez a valóság! Igen. Pontosan ott, ahol arra számíthattunk. Az országban, amelynek agresszív, nárcisztikus, fenyegetőző, magamutogató ura most levetkőzte maradék álruháját, állami hivatala olalán indított petíciót azért, hogy hadd választhassák már meg őt (vagy ő önmagát?) hetymanná! A gyengébbek kedvéért azonnal szögezzük le, az interneten terjedő, teljesen félrevezető fitymann kifejezéshez ennek semmi köze sincs, még akkor sem, ha egyébként egy egykori farokművészről van szó. Hogy mi az a hetyman?

Hírdetés

Néhány kattintás után kiderül (wiki), hogy a lengyel és litván történelemben a 16-17-ik század környékén a hadurakat hetmannak – ukránul hetymannak – hívták. (Akkor meg nyilván az ukránokat is…) Így történhet meg a valóságban az, hogy egy jogásznak és színésznek is kevés, de szerepet így-úgy betanulni, felolvasni képes farokművész, komoly amerikai és Soros-féle hálózati hátszéllel, elmeállapotának bizonyítványát büszkén közzétehesse.

Hogy a világsajtó a hír hallatán, olvastán miért nem kérdezi meg elmeorvosok, pszichiáterek hadát, ugyan milyen személyiségjegyeket, elmeállapotot valószínűsít Zelenszkijnél, azon már ne is csodálkozzunk. Talán inkább azon, hogy a hírt magát némi kivétellel a teljes fő- és melléksodratú média is elhallgatja.

Üdvözlet, KJ

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »