Zelenszkij: Ukrajnának egymilliós hadserege van, Avgyijivkában halomban állnak az oroszok hullái

Zelenszkij: Ukrajnának egymilliós hadserege van, Avgyijivkában halomban állnak az oroszok hullái

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy keményebb retorikai túlzásokra ragadtatja magát. Az ARD német köztévének adott interjújában kijelentette, hogy az ukrán hadseregben 880 ezer ember szolgál, ami több, mint az oroszok 617 ezer katonája, akiket Vlagyimir Putyin az Ukrajna elleni háborúba küldött.

mondta Zelenszkij. Megjegyezzük, a népességre vonatkozó számai valószínűleg nem állják meg a helyüket. Jelenleg az optimista becslések is 30 millió főre teszik Ukrajna lakosságát, akik közül az ukránok saját bevallása szerint 10 millió nyugdíjas van…

Ezt követően arról beszélt, hogy több százezer hadköteles korú férfi menekült nyugatra, akiket Zelenszkij megadóztatna. Arról is beszélt, hogy a nyugati országok által ukrán menekülteknek nyújtott támogatásokat e férfiak esetében Ukrajnának kellene elküldeni, és majd Kijev folyósítja, vagy eldönti, hogy mire használja fel. Vagy a befogadó ország maga is csökkenthetné a támogatás mértékét, hogy az így megspórolt összeget adja oda Ukrajnának.

„Azt szeretnénk, hogy azok, akik illegálisan távoztak és hadkötelesek, visszatérjenek. És nem arról vanszó, hogy most mindenki menjen a frontra, mert nagy hadseregünk van. A helyes kérdés az, hogy ezeknek az embereknek adót kellene fizetnie. Olyan emberekről van szó, akik elmentek és nem jöttek vissza, munkájukhoz sem tértek vissza. Ehhez joguk van. De ettől még Ukrajna polgárai, ezért adót kell fizetniük”

mondta Zelenszkij. A nyugati támogatások kapcsán pedig kijelentette, hogy Németország jobban tenné, ha az menekült ukránoknak nyújtott szociális támogatásokat inkább az ukrán költségvetésbe folyósítanák. 

„Önök számára is sokkal jobb lenne, ha Németország azzal támogatná az ukránokat, hogy a pénzt Ukrajna költségvetésébe teszi, és majd Ukrajna elosztja ezt a pénzt aszerint, hogy hol van az adott személy”

Hírdetés

mondta.

Lényegében a fenti okfejtése nem más, mint újabb hivatkozási alap még több pénz kicsikarása Európából. Az európai országok többsége ugyanis nem nagyon akarja kiszolgáltatni a hadköteles korú férfiakat Ukrajnának – részben politikai, részben foglalkoztatási okokból. Így Zelenszkij előállt egy logikával, ami újabb pénzt jelenthetne az ukrán költségvetésnek. A dolog szépséghibája, hogy Ukrajnában egyre több korrupciós ügyre derül fény.

Az ukrán elnök beszéld Avgyijivkáról is, ahol az oroszok a múlt héten áttörték az ukrán vonalakat. Kijelentette, hogy az oroszok nem számolják a halottaikat, nem érdekli őket.

„Itt van például Avgyijivka. El sem tudják képzelni ami ott van: egymás hegyén hátán hevernek az elesett orosz katonák hullái, és nem viszik el a halottaikat”

mondta Oroszország felőrlő háborúja kapcsán.

Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »