Ukrajnának még a háború vége előtt biztonsági garanciákra van szüksége, de nincs terítéken semmilyen „koreai” vagy más modell a lezárására – nyilatkozta Volodimir Zelenszkij elnök pénteken Kijevben. Erről az Interfax-Ukrajina hírügynökség tudósított.
„Beszélhetnek különböző forgatókönyvekről, de a mi helyzetünk egészen más, mint Koreában, ahol a háború békeszerződés nélkül ért véget. Éppen ezért beszélünk biztonsági garanciákról – Ukrajnának szüksége van rájuk, mert előfordulhat, hogy nem lesz végleges dokumentum a háború befejezéséről” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Hozzátette, egyetért Emmanuel Macron francia elnökkel abban, hogy a biztonsági garanciákkal nem kell megvárni a harcok formális lezárását. Elég lehet már egy fegyverszünet is. „Nem vesztegethetjük az időt azzal, hogy egyértelmű békeszerződésre várunk. A biztonsági garanciákra korábban van szükségünk” – tette hozzá.
Zelenszkij elmondta, hogy sem Kijevben, sem a partnerek között senki nem fontolgat „koreai”, „finn” vagy bármilyen más modellt. „Azzal dolgozunk, amink van – és senki sem tudja, végül mi lesz a vége” – zárta szavait az ukrán elnök.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Evgeniy Maloletka
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


