Zelenszkij: Ukrajna csak területe teljes felszabadítását tudja elfogadni

Zelenszkij: Ukrajna csak területe teljes felszabadítását tudja elfogadni

Volodimir Zelenszkij szerint az Oroszország katonai támadása ellen védekező Ukrajna számára csak az ország területének teljes felszabadítása fogadható el, ehhez kéri a nemzetközi közösség további támogatását – írja az MTI.

"Csak területünk teljes felszabadítását tudjuk elfogadni"

– fogalmazta meg az ukrán elnök kedden a Krími Platform prágai parlamenti csúcstalálkozójához intézett videóüzenetében.

Az ukrán kezdeményezésű Krími Platform célja Ukrajna területi egysége helyreállításának támogatása. A prágai parlamenti fórumon több mint negyven ország vesz részt. Magyarországot Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke képviseli.

"Bármennyire súlyosnak és kilátástalannak tűnnek is a körülmények, a nemzet jövőjét minden helyzetben meg kell védenünk. Minél több ország támogat minket, annál hamarabb tudjuk visszaverni az orosz agressziót"

– hangsúlyozta Zelenszkij, aki leszögezte: elsősorban fegyverekre és lőszerre van szüksége Ukrajnának, a nemzetközi közösségnek pedig hatékonyabban kell ellenőriznie az Oroszország elleni szankciók betartását.

Hírdetés

Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke a Moszkva elleni büntetőintézkedések további szigorítása mellett szált síkra.

"A szankciók kollektív választ jelentenek a katonai agresszióra, a jogállami és nemzetközi normák megsértésére" – vélte az ukrán politikus. Felszólalásában ugyanakkor köszönetet mondott a nemzetközi közösségnek az Ukrajnának nyújtott sokoldalú segítségért és megértésért.

Petr Fiala cseh kormányfő felszólalásában azt emelte ki, hogy Csehország határozottan elítéli az orosz agressziót, teljes mértékben Ukrajna mellett áll, s az elsők között küldött fegyvert és lőszert Kijevbe.

"Ukrajna addig nem lesz szabad, míg nem állnak vissza az 1991-ben nemzetközileg elfogadott határai"

– mutatott rá a miniszterelnök.

Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szerint Prága addig támogatja Ukrajnát, amíg annak arra szükséges lesz. "Egyértelműen le kell szögeznünk, hogy a Krím félsziget és Ukrajna más részeinek megszállását soha nem fogadjuk el" – jelentette ki, s úgy vélte:

azok a vélemények, melyek szerint a Krím félszigetet egy békéért el lehetne cserélni Moszkvával, "alaptalanok és veszélyesek".

(Címlapkép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videókapcsolaton keresztül szólal fel a Nemzetközi Valutaalap, az IMF és a Világbank évenkénti közgyűlésén a marokkói Marrákesben 2023. október 11-én. MTI/EPA/Dzsalal Morsidi)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »