Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette, hogy amennyiben Donald Trump amerikai elnök részt venne az Oroszország és Ukrajna közötti esetleges béketárgyalásokon, amelyeket csütörtökön terveznek megtartani a törökországi Isztambulban, az ösztönzést jelenthetne a Kreml vezetője, Vlagyimir Putyin számára, hogy csatlakozzon a megbeszélésekhez. Zelenszkij egyúttal a „legsúlyosabb” szankciók bevezetését sürgette Moszkva ellen, ha Putyin nem vesz részt a tárgyalásokon – jelentette a TASR az AFP hírügynökség alapján.
Zelenszkij kijevi sajtótájékoztatóján azt mondta: „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez a találkozó megvalósuljon”, hozzátéve, hogy minden tőle telhetőt megtesz a tűzszünet eléréséért. A törökországi tárgyalásra szerinte meghívást kapott az amerikai elnök is. „Nem ismerem az amerikai elnök döntését, de ha megerősíti a részvételét, úgy gondolom, ez további ösztönzést adhat Putyinnak, hogy eljöjjön” – folytatta Zelenszkij.
A Reuters hírügynökség kedden három biztonsági forrásra hivatkozva közölte, hogy az Egyesült Államokat Steve Witkoff és Keith Kellogg képviseli majd az esetleges tárgyalásokon.
Az ukrán elnök szerint Putyin nem kíván tárgyalni a több mint három éve tartó háború lezárásáról. „Meg vagyok győződve róla, hogy Putyin nem akarja befejezni a háborút, nem akar tűzszünetet, nem akar semmilyen tárgyalást” – mondta.
Zelenszkij bejelentette, hogy Ankarában találkozni fog Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, várhatóan szerdán vagy csütörtökön (május 14–15.). Az AP hírügynökség arról számolt be, hogy a két elnök Putyin érkezésére fog várni.
Moszkva azonban eddig nem erősítette meg, hogy a Kreml vezetője végül elutazik-e Isztambulba. A közvetlen orosz–ukrán tárgyalásokat előzetes feltételek nélkül maga Putyin javasolta, bár nem tisztázta, hogy kik képviselnék az egyes feleket.
„Ha Putyin nem jön el és csak játszadozik, az végérvényesen bizonyítja, hogy nem akarja befejezni a háborút” – jelentette ki Zelenszkij.
Az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak kedden közölte, hogy Zelenszkij Isztambulban kizárólag Putyinnal hajlandó találkozni, más orosz tisztségviselővel nem. Jermak tanácsadója, Mihajlo Podoljak szerint ugyanis az alacsonyabb szintű tárgyalások csak a békefolyamat elhúzását szolgálnák.
teraz.sk
Nyitókép: sita/AP Photo/ Mystyslav Chernov
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


