Zelenszkij szerint béketerv készül: A „hajlandók koalíciója” 10 napon belül cselekedhet

Zelenszkij szerint béketerv készül: A „hajlandók koalíciója” 10 napon belül cselekedhet

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra számít, hogy a nyugati szövetségesek a következő napokban egy tömör és átfogó békejavaslatot terjesztenek elő az Oroszországgal vívott háború lezárására – jelentette hétfőn az Axios amerikai hírportál. A TASR erről a DPA hírügynökség jelentése alapján ír.

Egy vasárnapi interjúban Zelenszkij elmondta, hogy az úgynevezett „hajlandók koalíciója” – egy körülbelül 35 országból álló, Nagy-Britannia és Franciaország által vezetett laza csoportosulás – „a következő hét vagy tíz nap” folyamán részt vesz „néhány tömör pont” kidolgozásában. Az ukrán elnök ugyanakkor szkepticizmusának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök készen áll-e elfogadni a megállapodást.

A „hajlandók koalíciójának” pénteki londoni találkozóját követően Keir Starmer brit miniszterelnök megerősítette, hogy a szövetség egy béketerven dolgozik.

Hírdetés

Ez azután történt, hogy Donald Trump amerikai elnök az ukrajnai konfliktusnak a jelenlegi frontvonalak mentén történő befagyasztására szólított fel. Ebbe a követelésbe Ukrajna, akárcsak európai támogatói, beleegyezett.

Moszkva azonban több médiaforrás szerint ragaszkodik ahhoz, hogy az ukrán csapatok engedjék át Oroszországnak az egész Donbaszt. Az ukrán elnök kijelentette: ahhoz, hogy Putyin visszatérjen a tárgyalóasztalhoz, további szankciókra van szükség Oroszország ellen, valamint nagy hatótávolságú rakéták szállítására Ukrajna számára.

teraz.sk

Nyitókép forrása: sita/Henry Nicholls/Pool Photo via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »