Zelenszkij szerint a diplomácia segíthet országának visszaszerezni a területeit

Zelenszkij szerint a diplomácia segíthet országának visszaszerezni a területeit

A világnak nyomást kell gyakorolnia Oroszországra, hogy meggyőzze, üljön tárgyalóasztalhoz és fontolja meg a háború befejezését – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltatónak adott interjújában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett pénteken.

Az államfő hangsúlyozta, hogy minden területet nem lehet erőszakkal visszaszerezni. "Szerintem a diplomácia ereje segíthet" – mondta. Zelenszkij hozzátette, hogy ha Oroszország meggyengül a csatatéren, attól erősebb pozícióba kerül Ukrajna a tárgyalóasztalnál.

"Oroszországra gyakorolt nyomással – úgy gondolom – meg lehet egyezni egy diplomáciai rendezésben"

– vélekedett.

Zelenszkij kérdésre válaszolva azt mondta, hogy addig nem tervezi lemondását az államfői posztról, amíg véget nem ér a háború.

Zelenszkij szerint a Trumppal való együttműködés kemény munka lesz

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy kész együttműködni bárkivel, aki hatalmon lesz az Egyesült Államokban az elnökválasztást követően.

"Ha Donald Trump republikánus elnökjelöltet újraválasztják, a vele való együttműködés viszont kemény munka lesz, de mi szorgalmas emberek vagyunk"

– jegyezte meg Zelenszkij.

Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy reggel az orosz erők Grad rakéta-sorozatvetőkkel nyitottak tüzet Bilozerka településre, ahol emiatt saját házában meghalt két nő, és több egészségügyi alkalmazott megsérült. A kormányzó szavai szerint mintegy negyven lövedéket lőttek ki a településre, ami közel hatvan polgári épületben tett kárt.

Hírdetés

A Herszon megyei kormányzói hivatal később arról is hírt adott, hogy a megyeszékhelyen, Herszonban az orosz hadsereg drónnal dobott robbanóeszközt egy mentőautóra, s emiatt két egészségügyi dolgozó megsérült.

Oleh Szinyehubov, a keleti Harkiv megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy orosz támadás érte a régióban lévő Csuhujiv város központi részét, aminek következtében kilencen sérültek meg, köztük egy gyerek, és a hatóságok komoly pusztítást rögzítettek.

Az északkeleti Szumi megye kormányzói hivatala közölte, hogy az orosz erők péntek reggel és előző éjjel hét alkalommal nyitottak tüzet a régiónak az orosz határhoz közeli részére, egy helybeli nőt megsebesített egy drónból ledobott robbanószerkezet.

A keleti országrészben harcoló ukrán Horticja hadseregcsoport hírül adta, hogy pénteken lelőttek egy, az ukrán csapatok elleni támadásra készülő Szu-25-ös orosz csatarepülőgépet a Donyeck megyei Pokrovszknál.

Az ukrán nemzeti gárda arról számolt be, hogy a héten légi egységük több orosz állást és csapatösszpontosulást semmisített meg. A közlemény szerint harminc bevetést hajtottak végre és 23 célpontra mértek sikeres csapást. Ezen felül a Donyeck megyei Liman és a dél-ukrajnai Herszon térségében 19 bevetést hajtottak végre ellenséges felszerelések felderítésére. Ezek eredményeként két önjáró löveget, két harckocsit, 9 löveget, 4 páncélozott harcjárművet és 42 egyéb katonai járművet azonosítottak, amelyeket az ukrán fegyveres erők tüzérségi egységei kilőttek.

Ukrán vezérkar: csütörtökön összesen 130 katonai összecsapás volt

Az ukrán vezérkar péntek reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap folyamán 130 katonai összecsapás volt. A legádázabb harcok változatlanul Donyeck megyében, Pokrovszk és Toreck térségében zajlanak. A kijevi katonai vezetés legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette az 565 ezret. Közlésük szerint az ukrán erők megsemmisítettek egyebek mellett öt orosz harckocsit, 55 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 42 drónt.

Az ukrán főügyészség a Telegramon közölte, hogy nagyszabású különleges műveletet indított a hadsereg szükségleteire elkülönített több mint 138 millió hrivnyát (1,3 milliárd forint) eltulajdonító bűnözők leleplezésére.

A közlemény szerint Ukrajna-szerte már hetven házkutatást tartottak, és harminc hivatali alkalmazottat gyanúsítottak meg hivatalosan.

(Címlapkép: Kier Starmer brit miniszterelnök (j) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (j4) kezet fog megbeszélésükön a londoni kormányfői rezidencián, a Downing Street 10-ben 2024. július 19-én. MTI/EPA pool/Andy Rain)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »