Zelenszkij szerint a béke feltétele Ukrajnában a megszállt területek visszaadása

Zelenszkij szerint a béke feltétele Ukrajnában a megszállt területek visszaadása

Az évek óta tartó fegyveres konfliktus Donbaszban, Ukrajna keleti részén európai háború, jelentette ki ma Volodimir Zelenszkij ukrán államfő Münchenben egy biztonsági konferencián.

Egyben hangsúlyozta, hogy Ukrajna nélkül lehetetlen kivitelezni bármilyen béketervet, beleértve a „megszállt területek“ visszaadását.

Zelenszkij az amerikai demokraták Trumppal szemben indított eljárására megjegyezte, hogy színészként amerikai karrierről álmodott. Elnökként ezt elérte, de örült volna, ha erre más körülmények között kerül sor.

“Nem teljesen korrekt „ukrajnai háborúról“ beszélni. Ez egy európai háború. A Krym annektálásával együtt már épp olyan sokáig tart, mint a második világháború,”

Hírdetés

idézte az ukrán államfő, a 112 címá ukrán televízió. Zelenszkij ugyanakkor mindenkit biztosított arról, hogy Kijev mindenkitől jobban szeretné, ha ez a háború befejeződne.

“Boldogok leszünk, ha a nemzetközi sajtó már nem úgy fog írni Ukrajnáról, mint egy veszélyes területről. De erre csak akkor kerülhet sor, ha stabil béke születik, Ukrajna pedig megerősíti területi egységét a nemzetközileg elismert határokon belül,”

tette hozzá.

A biztonsági konferencián említést tett egy ukrán kezdeményezésről is, hogy az egymással háborúban álló felek vonuljanak vissza az ütközőzónából. A részletekről a közeljövőben szeretne egyeztetni egy „normandiai formátumú“ találkozón, Oroszország, Franciaország és Németország részvételével.

ČTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »