Zelenszkij személyesen várja Putyint Törökországban

Zelenszkij személyesen várja Putyint Törökországban Mészáros Richárd2025. 05. 11., v – 19:37

Azonnali tárgyalásra szólította fel Kijevet és Moszkvát Donald Trump amerikai elnök azt követően, hogy Vlagyimir Putyin vasárnap azt közölte: nyitott a közvetlen béketárgyalások megkezdésére. Az orosz államfő a helyre és az időpontra is javaslatot tett: az egyeztetés csütörtökön kezdődhet Isztambulban a háborúban álló felek között.

Putyin ugyanakkor azt is közölte: elvárja, hogy a tárgyalások előzetes feltételek nélkül induljanak el. Ez szembemegy azzal a tűzszüneti javaslattal, amelyet szombaton tettek a nyugati nagyhatalmak, és amely jövő hétfőtől 30 napra teljes fegyvernyugvást írna elő. Ezt a Kreml még szombaton elvetette, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő viszont vasárnap úgy reagált Putyin javaslatára, hogy azt akkor fogadja el, ha előbb – már hétfőtől – elkezdődik egy tűzszünet – írja a HVG.

Trump erre reagálva írta azt saját közösségi médiáján, a Truth Social-on, hogy az ukrán félnek (ahogy írta) „AZONNAL” bele kell egyeznie a tárgyalásokba, még úgy is, hogy Putyin elnök nem akar tűzszünetet. „Legalább tudni lehet majd, hogy lehetséges-e egy megállapodás, és ha nem, akkor az európai vezetők és az Egyesült Államok tudja, hogy állnak a dolgok, és annak megfelelően cselekszik” – tette hozzá az amerikai elnök. Azt is megjegyezte: kezd kétsége támadni afelől, hogy Ukrajna megegyezik-e Putyinnal, aki azzal van elfoglalva, hogy a II. világháborús győzelmet ünnepelje, ami nem lett volna lehetséges az Amerikai Egyesült Államok nélkül. 

„TÁRGYALJATOK, MOST!” 

– zárta le posztját az elnök.

A poszt után nem sokkal Zelenszkij jelezte: kész a tárgyalások megkezdésére, de annak feltételéül továbbra is elvárja a tűzszünet megkezdését. 

„Várom csütörtökön Törökországban Putyint. Remélem, nem találnak újabb kifogásokat az oroszok” 

– írta az X-en az ukrán államfő.

We await a full and lasting ceasefire, starting from tomorrow, to provide the necessary basis for diplomacy. There is no point in prolonging the killings. And I will be waiting for Putin in Türkiye on Thursday. Personally. I hope that this time the Russians will not look for…— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 11, 2025

(HVG)

Kapcsolódó cikkünk

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin szerint a megbeszélések már május 15-én megkezdődhetnek Isztambulban, és arra kell irányulniuk, hogy „a konfliktus gyökereinek felszámolásával” helyre lehessen állítani „a hosszú távú, tartós békét”.

„Azt javasoljuk, hogy Kijev bármilyen előfeltétel nélkül térjen vissza a közvetlen tárgyalásokhoz. Azt ajánljuk, hogy a kijevi hatóságoknak, hogy már csütörtökön Isztambulban folytatódjanak a megbeszélések” 

– tudatta Vlagyimir Putyin, aki egyúttal arra is kitért, hogy a nap folyamán egyeztetni fog Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a tárgyalásokról, amelyek reményei szerint tűzszünethez vezethetnek.

„Javaslatunk, ahogy mondani szokás, az asztalon van, és a döntés most az ukrajnai hatóságoké és gazdáié, akiket, úgy tűnik, saját politikai ambícióik vezetnek népeik érdekei helyett” 

– fogalmazott az orosz államfő.

Kijev egyelőre nem reagált a javaslatra.

Kapcsolódó cikkünk

Első, de nem elégséges mozzanatnak nevezte vasárnap Emmanuel Macron Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatát, hogy Moszkva és Kijev kezdjen közvetlen tárgyalásokat az ukrajnai háború kiváltó okainak felszámolására.

„A feltétel nélküli tűzszünetet definíció szerint nem előzik meg tárgyalások” – jelentette ki a francia elnök a lengyelországi Przemyslben, ahol leszállt a vonatról Ukrajnából hazafelé tartva.

Macron szerint Putyin javaslata azt jelenti, hogy az orosz elnök „keresi a megoldás módját, de még mindig az a szándéka, hogy időt nyerjen”.

Putyin felidézte, hogy Oroszország több tűzszünetet is kezdeményezett, beleértve az energialétesítmények elleni csapásokra vonatkozó moratúriumot, a húsvéti tűzszünetet és a győzelem napja alkalmából kihirdetett fegyvernyugvást, de szerinte ezeket Ukrajna mind megsértette. A májusi eleji tűzszünet során szerinte Ukrajna 524 légi, 45 tengeri drónnal, nyugati rakétákkal támadta Oroszországot és ötször indított támadást oroszországi régiók ellen.

Ukrajna szombaton európai partnereivel közösen felszólította Oroszországot, hogy egyezzen bele egy 30 napos, feltételek nélküli tűzszünetbe, vagy kénytelen lesz újabb szankciókkal szembenézni. Putyin szerint ez néhány európai ország ultimátuma, amelyet visszautasított.

A francia elnök előző nap a brit, a lengyel és a német kormány vezetőjével közösen Kijevből intézett felszólítást az orosz elnökhöz, hogy azonnal és feltételek nélkül fogadja el a 30 napos tűzszünetre vonatkozó javaslatot, máskülönben további „tetemes szankciókkal” lesz kénytelen szembenézni. Az európai vezetők azt is világossá tették, hogy Donald Trump amerikai elnökkel egyetértésben cselekszenek.

Vlagyimir Putyin vasárnap hajnalban arra tette javaslatot, hogy Kijev és Moszkva jövő csütörtökön Isztambulban kezdjen egymással feltétel nélküli és közvetlen tárgyalásokat.

Macron úgy vélte, hogy szerinte Ukrajna számára nem elfogadható, hogy úgy tárgyaljanak, hogy közben Oroszország bombázza az országot.

Ukrajna kész közvetlenül tárgyalni a tűzszünetről Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Az ukrán elnök azután közölte ezt, hogy Vlagyimir Putyin szombat esti beszédében „közvetlen tárgyalásokra” hívta Ukrajnát. Putyin nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a tárgyalások újabb fegyverszünethez vezessenek Oroszország és Ukrajna között. Az orosz elnök szerint a tárgyalásokat május 15-én Isztambulban tartanák.

Hírdetés

Anélkül, hogy közvetlenül reagált volna Putyin tárgyalási meghívására, Zelenszkij azt mondta: 

„Jó jel, hogy az oroszok végre elkezdtek gondolkodni a háború befejezésén.” 

Szerinte régóta vár erre a világ, bármely háború valódi lezárásának első lépése a tűzszünet – írja a 444.hu a BBC tudósítása nyomán.

„Nincs értelme akár egyetlen napig is folytatni a gyilkolást. Azt várjuk Oroszországtól, hogy megerősítse a tűzszünetet – teljes, tartós és megbízható formában – május 12-től kezdődően, és Ukrajna kész a találkozóra.”

Az utolsó közvetlen tárgyalás a két ország között között 2022-ben volt, abban az évben, amikor Oroszország megindította teljes körű invázióját Ukrajna ellen.

(444.hu)

Az orosz–ukrán tűzszüneti tárgyalások feltétele orosz részről az európai és amerikai fegyverszállítások leállítása – nyilatkozott Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője az ABC televízió vasárnapi műsorában.

A Kreml vezető tisztségviselője az ABC televízió This week című műsorának adott interjúban azt hangoztatta, hogy az orosz álláspont hetek óta változatlan, miközben Ukrajna megpróbál kibújni a tárgyalások alól. Megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő nyitott a közvetlen béketárgyalásokra előfeltételek nélkül.

Dmitrij Peszkov kifejtette, hogy az „ukrajnai rendezés nagyon bonyolult dolog”, „tele van olyan apró részletekkel, amelyek mindegyike létfontosságú mind Oroszország, mind Ukrajna jövője szempontjából”.

Az orosz illetékes szerint nem igaz az a feltételezés, hogy az orosz fél nem hajlik a rendezésre, megfogalmazása szerint „Putyin elnök megpróbál minden lehetségest elkövetni a probléma megoldása érdekében, és elérni a rendezést békés és diplomatikus úton, de ha nem sikerül békés és diplomatikus módon a rendezés, akkor folytatnunk kell a katonai műveletet”.

Hangoztatta: a tűzszüneti tárgyalások feltétele orosz részről az európai és amerikai fegyverszállítások leállítása, mert azok folytatódása Moszkva szerint Ukrajnát hozza előnyös helyzetbe.

Megerősítette, hogy a rendezés keretében Oroszország nem fogja elfogadni Ukrajna NATO-tagságát, amit azzal indokolt, hogy Oroszország nem engedheti a határához ennyire közel a NATO infrastruktúráját, egyben közölte, hogy az orosz fél nem fogadja el európai békefenntartók jelenlétét.

Okszana Markarova szintén a This week című műsornak adott interjúban ugyanakkor azt hangoztatta, hogy „senki nem akarja jobban a békét, mint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök”, és szavai szerint ennek napja csak az orosz szándékon múlik.

Az ukrán diplomata a béketárgyalások megkezdésével kapcsolatban azt hangoztatta, hogy Ukrajna álláspontja szerint először a tűzszünetnek kell életbe lépnie, és úgy fogalmazott, hogy Donald „Trump (amerikai) elnök elképzelése egy feltétel nélküli tűzszünetről nagyszerű, és azt követően készen állunk egyeztetésre”.

Az ukrajnai fegyverszállítások leállítására vonatkozó orosz igényre vonatkozóan Okszana Markarova úgy fogalmazott, hogy „Ukrajna egy szuverén ország, amely saját magát védi meg, és minden támogatásra, fegyverre szükségünk van annak érdekében, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat”.

Donald Trump vasárnap a közösségi oldalán megjelent üzenetében úgy fogalmazott, hogy „potenciálisan egy nagyszerű nap Oroszország és Ukrajna számára”, valamint azt a várakozását hangoztatta, hogy „egy nagy hét kezdődik”. Reményét fejezte ki, hogy a „vérfürdőt” sikerül lezárni, és azt ígérte, hogy mindkét oldallal együttműködik annak érdekében, hogy ezt a célt elérjék. Szavai szerint az Egyesült Államok az újjáépítésre és kereskedelemre szeretne összpontosítani.

Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon megjelent másik bejegyzésében méltatta az indiai és pakisztáni kormányt a fegyveres konfliktus rendezése érdekében tett lépésekért. „Nagyon büszke vagyok az erős és megingathatatlan indiai és pakisztáni vezetésre, hogy megvolt az erejük, bölcsességük és bátorságuk annak megértésére, hogy itt az idő megállítani a jelenlegi erőszakot, amely nagyon sokak halálához vezethetett volna” – írta a többi között Donald Trump.

Az elnök a Svájcban zajló amerikai–kínai kereskedelmi tárgyalások szombati nyitónapját barátságos és konstruktív hangvételűnek értékelte, amelyen a két fél egy „teljes újrakezdésben” állapodott meg.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »