Zelenszkij rábírt három ukrán oligarchát, hogy fektessenek be a Donyec-medencében

Zelenszkij rábírt három ukrán oligarchát, hogy fektessenek be a Donyec-medencében

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök  megegyezett a leggazdagabbak közé tartozó három ukrán oligarchával, Rinat Ahmetovval, Viktor Pincsukkal és Ihor Kolomojszkijjal, hogy a vagyonukból jelentős összeget fektessenek be a Donyec-medence infrastruktúrájának fejlesztésébe, illetve költsenek szociális célokra. Ezt az új ukrán államfő fedte fel csütörtökön.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint Zelenszkij elmondta, hogy számításai alapján a Donyec-medencének több mint 300 milliárd hrivnya (3200 milliárd forint) befektetésre van szüksége. “Ez egy hatalmas integrációs projekt lesz” – jelentette ki. Kifejtette, hogy az állam már most elkezd fejlesztéseket végrehajtani a Kijev által ellenőrzött területeken. “Összehasonlítva egyértelművé válik majd a megszállt területeken élőknek, mennyivel jobb az élet a szabad Ukrajnában” – tette hozzá.

Felhívta az ukrán üzletembereket, hogy csatlakozzanak ehhez a projekthez adományozóként vagy befektetőként. Elmondta, hogy három üzletemberrel már tárgyalt, Ahmetovval, Pincsukkal és Kolomojszkijjal, de másokkal is szeretne még, ők viszont “még bujkálnak valahol”.

Zelenszkij szavai szerint Pincsuk a maga részéről vállalta, hogy rendezi a huszonnégy, Moszkvában fogva tartott ukrán haditengerész családjának lakáshelyzetét. Ezen felül ő fog a továbbiakban is foglalkozni a katonák szociális problémáival.

Hírdetés

Ahmetovval megállapodtak a villamosenergia-árképzésben a “Rotterdam plusz” formula megszüntetéséről, ami a fogyasztók számára jelentősen megdrágította az áramot. Ezen felül Ahmetov ígéretet tett arra, hogy befektet az egészségügybe, útépítésbe és Donyec-medencei infrastrukturális fejlesztésekbe.

“Kolomojszkij is nagyon nagy pénzeket fog a Donyec-medencei infrastruktúrába befektetni, de ő erről még nem tud” – tette hozzá tréfálkozva Zelenszkij. Kolomojszkijjal az elnök jó ideje üzleti kapcsolatban állt, előbbi tulajdonában van az a televízió, amely Zelenszkij show-műsorait az utóbbi években vetíti. Zelenszkijről ellenfelei azt terjesztik, hogy Kolomojszkij “bábja”, amit ő is, és az oligarcha is többször visszautasított.

Az elnök hangsúlyozta: a legfontosabb szabály az üzleti életben, hogy senkinek sem lehet monopóliuma. Biztosított továbbá afelől, hogy senkinek sem lesz elsőbbsége mások előtt.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »