Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a világ reakciója túlságosan enyhe volt arra, hogy orosz drónok sértették meg Lengyelország, egy NATO-tagállam légterét. Az elnök esti videóüzenetében hangsúlyozta: Oroszország a reakciókat és a lehetséges határokat teszteli, a világ vezetőitől pedig a nyilatkozatokon túl tettekre is szükség lenne.
„Rengeteg a nyilatkozat, de a tettek egyelőre hiányoznak” – fogalmazott Zelenszkij, hozzátéve, hogy Moszkva figyeli, a NATO-erők mit tehetnek meg és mit nem. Az ukrán elnök szerint Kijev felajánlotta segítségét Varsónak a védekezésben.
„Készek vagyunk segíteni technológiával, a személyzet kiképzésével és a szükséges hírszerzési adatokkal is. Senki sem garantálhatja, hogy a mostani tucatnyi drón után nem lesznek százával”
– mondta, kiemelve, hogy csak a közös európai erők nyújthatnak védelmet.
Az incidensre reagálva Ukrajna, Lengyelország és Litvánia külügyminiszterei közös nyilatkozatot adtak ki. Ebben hangsúlyozták, hogy csak a koordinált cselekvés garantálhatja a három ország polgárainak biztonságát. A nyilatkozat szerint Ukrajna kész megosztani minden hírszerzési és operatív információt partnereivel egy hatékony korai előrejelző és védelmi rendszer kiépítése érdekében.
A miniszterek felszólították a szövetségeseket Ukrajna légvédelmének sürgős megerősítésére, valamint Lengyelország és Litvánia támogatására a NATO keleti szárnyának biztosításában. A közlemény szerint „csak egy megfelelő és határozott válasz akadályozhatja meg a további eszkalációt”.
Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda
Nyitókép forrása: SITA, X, kollázs: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


