Zelenszkij bejelentette: Ukrajna saját béketervet készített Európával. Készen állnak, hogy bemutassák Trumpnak

Ukrajna és Európa készen áll arra, hogy az Egyesült Államok elé tárja közös béketervét – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint az államfő hangsúlyozta: az orosz invázióval küzdő Ukrajna elkötelezett a „valódi béke” mellett, ám minden azon múlik, hogy Oroszország hajlandó-e véget vetni a háborúnak.

Az immár negyedik éve orosz agresszió alatt álló ország elnöke szerint Kijev célja a tartós béke megteremtése.

„Nagyon aktívan dolgozunk a háború lezárását célzó lehetséges lépések minden elemén. Az ukrán és az európai javaslatok már kidolgozott stádiumban vannak, és készen állunk arra, hogy ezeket bemutassuk amerikai partnereinknek”

írta részletek említése nélkül közösségi oldalán Zelenszkij, hozzátéve: hamarosan átadhatják a pontosított dokumentumokat Washingtonnak.

Zelenszkij kedden Rómában Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, valamint XIV. Leó pápával találkozott. Ezt megelőzően Brüsszelben egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, António Costával, az Európai Tanács elnökével és Mark Rutte NATO-főtitkárral.

Hírdetés

Zelenszkij a NATO és az EU vezetőivel egyeztetett a béketervről

Az ukrán elnök diplomáciai körútja során hétfőn (december 9-én) Londonban Keir Starmer brit miniszterelnökkel, Emmanuel Macron francia elnökkel és Friedrich Merz német kancellárral is tárgyalt. A Reuters szerint Zelenszkij ezt követően jelezte: Ukrajna és Európa a mai napig szerette volna véglegesíteni a béketerv javaslatát, hogy azt átadhassák az USA-nak.

Az elnök ismételten leszögezte: Ukrajna nem mondhat le területeiről Oroszország javára, ugyanakkor utalt arra is, hogy az Egyesült Államok a kompromisszumos megoldást keresi.

Trump kifakadt: Oroszország elfogadta a tervet, Zelenszkij még csak nem is olvasta el

spravy.stvr.sk

Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Kin Cheung


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »