Zelenszkij állítja: szóba sem kerül a tűzszünet a legújabb európai turnéja során

Az Oroszország és Ukrajna közötti tűzszünet "nem tárgya a megbeszéléseinknek (…) a szövetségeseinkkel” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrajnai elnök csütörtökön Párizsban, francia kollégájával, Emmanuel Macronnal folytatott megbeszélését követően.

"Nem beszéltünk tűzszünetről" – hangsúlyozta az "ukrán" elnök, miközben a segélyek gyors növelésére szólított fel. "A tél előtt szükségünk van az önök támogatására" – tette hozzá.

Emmanuel Macron arról biztosította ukrán kollégáját, hogy Franciaország a "kötelezettségvállalásainak megfelelően” folytatja Ukrajna támogatását, és kiemelte „a csapatok felszerelése és kiképzése terén tett előrelépéseket". "Ez egyben egy nagyon egyedi együttműködési modell is" – mutatott rá.

Hírdetés

Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter kedden jelentette be, hogy a jövő év első hónapjaiban tervezi Franciaország átadni Ukrajnának a korábban megígért Mirage 2000-5 típusú vadászrepülőgépeket, miután a gépeket átalakítják, a pilótákat és a szerelőket pedig kiképezik. Tájékoztatása szerint ez magában foglalja a légicsapásokhoz szükséges és az elektronikus hadviselés elleni védelmi felszerelést azért, hogy ellen tudjanak állni az erős orosz elektromágneses zavarásnak. Ezeket a felszereléseket a délnyugat-franciaországi Cazaux légibázison szerelik fel, míg a pilótákat és a szerelőket, akik ezeket a repülőgépeket fogják üzemeltetni, a kelet-franciaországi Nancyban képezik ki.

Több ország szállított már amerikai F-16-os vadászrepülőgépeket Kijevnek, a francia elnök pedig júniusban jelentette be, hogy Mirage 2000-5 típusú repülőgépekkel kíván hozzájárulni a támogatáshoz. Macron akkor elmondta: a vadászgépek ukrán pilótáit Franciaországban fogják kiképezni még az idén, s Franciaország további 4500 ukrán katona kiképzését is tervezi. Jelezte, hogy mindeddig egyetlen francia katonai kiképző sem tartózkodott Ukrajnában.

Zelenszkijnek ez az ötödik látogatása Franciaországban az orosz-ukrán háború 2022. februári kezdete óta. Az elnök európai körútja keretében Londonból érkezett Párizsba, ahonnan Olaszországba és Németországba utazik tovább.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »