Zelenszkij: a háború csak akkor ér véget, ha visszakapjuk, ami a miénk

Az Oroszország által Ukrajna ellen február 24-én indított háborúban eddig az ukrán nemzeti gárda 501 katonája vesztette életét harci feladat teljesítése közben, 1697 pedig megsebesült – hozta nyilvánosságra Olekszij Nadtocsij, a gárda hadműveleti parancsnokságának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök április közepén azt közölte, hogy addig mintegy 2500-3000 ukrán katona esett el a háborúban – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Az ukrán elnök szerdán videokapcsolaton keresztül beszélgetett vezető franciaországi egyetemek hallgatóival, akiknek azt mondta: "az Oroszország által elindított háború akkor ér véget, amikor Ukrajna visszaveszi minden területét és emberét". "A háború csak akkor ér véget az ukrán nép számára, ha visszakapjuk, ami a miénk. Őszintén mondom: nincs szükségünk semmi egyébre. Szeretnénk visszakapni a békét" – hangoztatta az államfő. Hozzátette: "Oroszország sorra elvette minden jogunkat: a földünkhöz való jogot, a választás jogát, végül eljutottunk az élethez való joghoz". Elmagyarázta a francia fiataloknak, hogy "Ukrajna most az élethez való jogáért küzd, miközben a legjobb ukránok vesztik életüket" a harcokban – írta az Ukrajinszka Pravda. Zelenszkij kifejtette, hogy a tárgyalásokat a háború lezárásáról "csak abból a szempontból lehet lefolytatni, hogy Oroszország megértse döntéseinek tévességét és katasztrofális voltát, és kész legyen elviselni az Ukrajnában elkövetett bűncselekményekért a felelősségre vonást.

Közben Olekszij Hromov, az ukrán vezérkar műveleti főigazgatóságának helyettes vezetője tájékoztatóján arról beszélt újságíróknak, hogy a vezérkar tagjai szerint Oroszország ismét megpróbálja elfoglalni a fővárost, Kijevet, mert létre akar hozni egy "új állami entitást", amelyet magához kíván csatolni.

Hírdetés

"Azt valószínűsítjük, hogy az ellenség kísérletet tesz ellenőrzésének kiterjesztésére az odesszai, a mikolajivi és részben a zaporizzsjai régiók fölött, a Moldovához tartozó szakadár Dnyeszter Menti Köztársaság Köztársaságba vezető szárazföldi folyosót készül kialakítani, és tervezi Ukrajna középső részének elfoglalását is, beleértve Kijevet" – mondta a katonai vezető. Szavai szerint a katonai műveletek után Moszkva oroszbarát politikai erőkből akar új törvényhozói és végrehajtói testületeket kialakítani, amelyek majd egy új állami "entitást" hoznak létre az Oroszországi Föderáción belül.

Az Ukrajinszka Pravda rámutatott: a múlt hónapban Mikola Zsirnov, a fővárosi katonai adminisztráció vezetője is azt mondta, hogy felkészülnek mindenfajta eshetőségre, beleértve azt is, hogy az orosz erők ismételten megpróbálják bevenni Kijevet. Vitalij Klicsko kijevi polgármester úgyszintén nem zárta ki a veszélyét annak, hogy az orosz csapatok megint megindulnak a főváros ellen.

Az ukrán vezérkar szerda délutáni helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az ukrán erők visszavettek egy újabb települést a keleti országrészben lévő Harkiv megyében. Mint írták, ellentámadásba lendültek az orosz csapatokkal szemben és visszafoglalták Pitomnik kistelepülést. "A támadók egységei védekezésbe vonultak, hogy lelassítsák csapataink offenzívájának ütemét" – tette hozzá a vezérkar.

Valentin Reznyicsenko, a szintén a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye katonai adminisztrációjának vezetője eközben viszont arról adott hírt a Telegram üzenetküldő alkalmazáson, hogy az orosz hadsereg szerdán háromszor nyitott tüzet Grad rakéta-sorozatvetőkkel a régióban található Zelenodolszk településre és környékére. Hozzáfűzte, hogy a támadásokban anyagi károk keletkezek, de személyi sérülés nem történt. Makszim Marcsenko, a dél-ukrajnai Odessza megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a régió ellen szerdán is hajtottak végre rakétatámadásokat az orosz erők, de mint mondta, senki sem sérült meg és károk sem keletkeztek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »