A Závecz Research október végi felmérése alapján keveset változtak az erőviszonyok a két nagy párt között: a biztos szavazó pártválasztók körében a Tisza 48, míg a Fidesz 37 százalékon áll. Závecz Tibor szerint ha most vasárnap tartanák a voksolást, többféle forgatókönyv is megvalósulhatna. Elképzelhető, hogy csak két párt jutna be a parlamentbe, de akár az is, hogy öt.
A biztos pártválasztóknál 48–37-re vezet a Tisza Párt a Fidesszel szemben a Závecz Research októberi közvélemény-kutatása szerint. A felmérést október 24. és 31. között rögzítették ezer fős reprezentatív mintán, telefonon. A hibahatár plusz-mínusz 3,2 százalékpont. A közvélemény-kutató cég szerint ősszel mindkét nagy párt tudta növelni a szavazótáborát: a Tisza szimpatizánsai 2 százalékkal, a kormánypárt követői pedig egy százalékkal lettek többen.
Závecz Tibor az InfoRádióban azt mondta, a teljes népességen belül Magyar Péter pártja 35 százalékon áll, ami nagyjából 2,8 millió szavazónak felel meg, míg a Fidesz–KDNP támogatottsága 29 százalékos (2,3 millió ember) „az egyszerre intenzív és extenzív kampányuknak is köszönhetően”. Hozzátette: a Mi Hazánk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a DK a teljes választókorú népességen belül 3-5 százalékot ér el, a többi kisebb párt – amelyek között olyanok is vannak, amelyek jelenleg még a parlament tagjai – viszont „lényegében elfogyott”.
Elképzelhető, hogy csak két párt jutna be a parlamentbe, de akár az is, hogy öt.
A párt nélküliek arányát október végén 22 százalékra mérte a Závecz Research, legutóbb még 24 százalék volt ez az arány. Závecz Tibor elmondta: ez nem radikális változás, de annyit mindenképpen mutat, hogy a választók egyre inkább megtalálják azt a pártot, amelyre voksolnának, vagyis fokozódik az aktivizálódás. Mint fogalmazott, „fura lenne, ha ez nem így történne”, mert nagyon erős kampány zajlik, „folyamatosan megy az adok-kapok”. Számára nem meglepő, hogy a másik befeketítését célzó negatív kampány egyre hangsúlyosabb, de hozzátette, hogy más eszközökkel is élnek az érintettek, próbálnak különféle ígéreteket eljuttatni a választópolgároknak, illetve konkrétan a kormánypártok „tényleges döntésekkel különböző társadalmi csoportokat hoznának jobb helyzetbe”. Azt tapasztalja, hogy
a versenyképes pártok igyekeznek jól felépített tematika mentén megszólítani embereket, ehhez pedig a legjobb és leghatékonyabb út az ígéretek felsorakoztatása, hiszen gyarapodhat a szavazóközönség.
Závecz Tibor egyetért azzal, hogy a két nagy párt az őszi országjárás során a párttal nem rendelkezők táborát célozhatja meg, kérdés, ez mennyire lesz célzott és hatékony. Megemlítette, hogy Magyar Péter szerdán egy Fejér vármegyei kis településről, Csákberényből indult el, ahol a legutóbbi országgyűlési választáson 937-en voltak a választói névjegyzékben. Úgy véli, ez nem véletlen, és azt jelzi, a Tisza Párt erősödésének a záloga a kistelepüléseken való aktívabb jelenlétben van, „ott kellene még több szavazót verbuválniuk”, mert a felmérések szerint a közép- és a nagyvárosokban jól áll a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »




