Závecz: negyedmillió szavazót veszített a Fidesz

Závecz: negyedmillió szavazót veszített a Fidesz

Az elmúlt hónap történései, a túlóratörvény elfogadása és az azt követő ellenzéki reakciók hatással voltak a pártpreferenciákra: gyengült a Fidesz, összességében erősödött az ellenzék, de a változások nem forgatták fel a korábbi erőviszonyokat – derült ki a ZRI Závecz Research Intézet január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából.

Legnagyobb arányban a Fidesz támogatottsága módosult, december első felében a választópolgárok 35 százaléka állt mögöttük, most 32 százalék. Ez azt jelenti, körülbelül 250 ezer választópolgárral csökkent a Fidesz-tábor.

Az ellenzéki pártok közül a Jobbik javítani tudott, a múltkori 9-ről 11 százalékra bővült a támogatottsága. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció az előző hónapok eredményeit érte el most is, az előbbinek 7, utóbbinak 5 százalékos a tábora a teljes választói körben. A Momentum támogatottsága 3-ról 4 százalékra, a Kétfarkú Kutyapárté 2-ről 3 százalékra emelkedett az év fordulóján. Az LMP-nek harmadik hónapja stabil a pozíciója, a választókorúak 3 százaléka e pártot kedveli leginkább. A Párbeszéd és a Mi Hazánk Mozgalom – az előző hónapokhoz hasonlóan – 1-1 százalékon áll. A pártnélküliek aránya változatlan, ezúttal is 32 százaléknyian tartoznak ebbe a csoportba.

Hírdetés

A biztos pártválasztók körében a Fidesz 48 százalékot ér el. Ebben az aktív szavazói körben a Jobbiknak 17 százalékos a tábora, az MSZP-nek pedig 12 százalékos. Az elkötelezett pártválasztók 8 százaléka voksolna a DK-ra. E pártok tehát parlamenti pártok lennének egy mostani választáson is, a Momentum pedig 5 százalékkal a bejutási határértéken van. A biztos szavazók 4 százaléka támogatja az LMP-t, 2 százaléka a Párbeszédet, 1 százaléka a Mi Hazánk Mozgalmat.

Hol történt lemorzsolódás?

A Fidesz az aktív dolgozók körében 5, a 40 év alattiak csoportjában 7, a szakmunkás képzettségűek között 5, a diplomásoknál 7 százalékpontot veszített, tehát ezekben a választói közegekben az átlagosnál többet esett a támogatottsága. A lemorzsolódás alapvetően a nagyvárosokban (Budapesten 9, a megyeszékhelyeken 5 százalékpont), és a falvakban történt (4 százalékpont), a legnépesebb településkategórián belül, a kis- és közepes városokban egyáltalán nem vehető észre. A Fidesz leginkább eltökélt bázisát alkotó rétegekben, az alacsony iskolázottságúak, az idősebb emberek körében nem távoztak kormánypárti szavazók, még 1-2 százalékos emelkedések is voltak. A Fidesz-tábor aktivitási szintje, elkötelezettsége magasabb a múlt havinál, ami azt jelzi, hogy a pártot a kevésbé kötődő támogatói (a szavazótábor perifériáján tartózkodók) ezekben a hetekben elhagyták.

A Jobbik elmozdult a novemberi mélypontjáról, azóta 7-ről 11 százalékra nőtt a támogatottsága, különösen a 30-50 év közöttiek, a szakmunkások valamint a falvakban élők körében erősödött, ezekben a csoportokban 7-8 százalékponttal bővült.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »