Zavar az erőben

Egy hónapja volt, de érdekes:

A fő bajom ezzel a tematikával, hogy nem tudom mi éppen a követendő progresszív “baloldali” álláspont.

Én ugyanis két teljesen ellentétes progresszív álláspontot ismerek e tematikában:

  • a nő saját teste szabad ura, korlátozása fasizmus, azaz a nő szent joga testét árulni, akár mint prostituált, akár mint pornó “színésznő”, akár enyhébb verzióban mint modell,
  • a saját testét saját akaratából is valójában erőszak áldozata, mert a fasiszta patriarchális nőellenes társadalom hatására árulja magát, s már a női szépség akár művészi használata is elnyomás.

Na most éppen melyik?

Hírdetés

A szakrális társadalmakban ehhez a szakmához a hozzáállás mindig negatív volt. Vagy teljes tiltás volt, vagy engedés egyfajta szeparált szubkultúraként.

Az ókori Rómában a prostituált köteles volt magát öltözközésben is jelezni. A rabszolganőt a tulajdonosa jogosult volt szexuálisan is kihasználni, de nem árulni a szolgáltatásait, ezt megtenni infamia minősítést hozott, ami azzal járt, hogy az ilyen személy nem jelöltethette magát semmilyen közhivatalra, sőt tanú se lehetett bírósági eljárásban. S az infamia státusz sose szűnt meg, halálig tartott, azaz a tiltott tevékenység gyakorlásának abbahagyása után is maradt az elkövetőn.

Ugyanez magára a prostituáltra. Annak idején az ókori Görögországban Periklész, athéni vezető ellen az egyik vád az volt, hogy egy prostituált a felesége. Mármint egy volt prostituált, hiszen a nő abbahagyta tevékenységét Periklésszel való megismerkedése után. De így is amolyan fekete pontnak számított: bár maga Periklész nem bűnös, de a felesége az, tehát közvetve “baj” van.

Nekem még a hivatásos nem-pornográf erotikával is van bajom. Amikor 2006-ban lehetőségem lett ilyenben részt venni, nem tudtam igent mondani. Pedig semmi ilyesmi nem volt, ami a pornóiparban. De baromira utáltam volna olyan nőkkel kapcsolatba kerülni, akik csak pénzért erotikusak.

Még a modellek arcán is látható boldogok-e. A profi modellek sose boldogok, az amatőrök meg sokszor azok.

Ha érdekelne a pornó, csakis amatőr pornót néznék. A neten kb. tízezer helyen van ilyesmi. Ahol párok magukat filmezik. De a kérdés számomra elméleti: szerencsém van, már kamaszkoromban is taszított a pornó.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »