Zátonyra futott a Dunakanyarnál és léket kapott korábban az Árpád hídnál kiégett jacht

Zátonyra futott a Dunakanyarnál és léket kapott korábban az Árpád hídnál kiégett jacht

Azóta szerelték a megsérült hajót.

2020 augusztusában a Duna 1704,5 fkm-énél zátonynak futott a kedden délben az Árpád hídnál kiégő jacht. Erről a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) jelentéséből tudni meg részleteket.

„Egy völgymenetben közlekedő holland motoros jacht személyzete vízbetörést észlelt a jármű faránál. A jármű vezetője a jobb partra kifuttatta a hajó orrát. A hajó személyzete egy másik hajóról kapott egy nagy teljesítményű szivattyút, amivel tudták kompenzálni a vízbetörést. Környezetszennyezés, személyi sérülés nem történt. A KBSZ vizsgálóbizottsága az esemény bekövetkezésének körülményeiről a helyszínen adatgyűjtést végzett” – áll a jelentésben.

Az Overmarine Mangusta 80 típusú hajót még 2004-ben rendelte meg a Le St-James szállodalánc, a történetéről itt írtunk részletesen:

Az Infostart hajózásban jártas forrása segített értelmezni a KBSZ-jelentés hátterét. Úgy tudja, hogy két és fél éve nagy hajós bulin vett részt a Dunakanyartól kissé nyugatra található Helembai-zátonynál a kedden délben kiégő jacht, amely akkor léket kapott, ami után javítani kellett.

Infostart
Infostart

Ahogy arról az Infostart helyszíni tudósítója beszámolója alapján írt, kedden dél körül lángra kapott az Árpád hídnál, a Hajógyári-sziget déli csücskénél lévő hajó. Egy idő után sikerült eloltani, de aztán újra lángra kapott és még órákig égett nagy füsttel.

Nyitókép: Forrás: Facebook

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »