Zárug Péter Farkas: Tűzparancsot a határon!

Zárug Péter Farkas: Tűzparancsot a határon!

Magyarországon meg kell előzni, vagy ha határunkhoz ér, meg kell akadályozni a népvándorló hordák agresszióját. Akkor is, ha mi adunk először tűzparancsot a határaink megvédésére. Zárug Péter Farkas politológus szókimondó írása.

Zárug Péter Farkas

A korábbi kormánydöntés szerint november 30-ra kellene elkészülnie a szerb–magyar határon épített kerítésnek, {…}

{…} azonban úgy tűnik, végre valamiben tényleg gyorsan cselekszik a Honvédelmi és a Belügyminisztérium, ugyanis a két tárca közös közleményben jelezte az elmúlt napokban, hogy valószínűleg a kerítés már augusztus 31-ig megépül.

A határtelepülések bizony már érzik a kerítés pozitív hatását a migránsok terelése kapcsán, csak épp az ország nem érzi, azt látva, hogy kerítés ide, kerítés oda, mégiscsak napi 1500-1600 népvándorló özönlik be Magyarországra. S a menekülttáborokat nemhogy bezárják, hanem újak létesítését tűzte ki célul a kormányzat. Valami nincs rendjén Európában, s valami döcög Magyarországon is.

Néhány hete, Ha Pannóniába jössz… című írásomban jeleztem, hogy a kormány és a miniszterelnök tavaszi mélyrepüléséből kijött a menekültügy határozott politikai kommunikációs kezelésével, de bizony gyorsan ugyanennek a témának áldozatává is válhat, ha a harsány plakátok és politikai szlogenek mellé nem jön olyan tényleges cselekvés, ami hitelessé, de még lényegesebb, hogy hatékonnyá teszi a népvándorlás magyarországi leállítását.

A kerítésépítés látszatra az első ilyen lépés volt, amit én magam is több ízben, több helyütt, e hasábokon is helyeseltem. Csakhogy úgy tűnik, ez valóban csak tereli az egyre vadabb és egyre agresszívabb népvándorlótömegeket, és betyár módon semmi látszata és foganata nincs az elvárt eredmény tekintetében: hogy csökkenjen és a nulla felé konvergáljon a népvándorlók száma Magyarországon. Sőt, úgy tűnik, minden nap rekordok dőlnek meg a határsértések tekintetében, s ahogy a kerítést Calais-ban a francia rendőrök sem tudják – tűzparancs nélkül – megvédeni, úgy egyre sanszosabb, hogy a magyar Btk. illegális határsértésre vonatkozó bűncselekmény passzusai sem fogják érdekelni a feltartóztathatatlan tömeget.

És a sok liberális mantrát károgó vagy mindig csak nemzeti szájkaratéban jeleskedő talán felkapta a fejét arra a hírre, amit igen pihe-puhán hozott az MTI is, miszerint augusztus 20-án megtörtént az első tömeges és erőszakos betörés egy országba, amelyik mindössze csak ellenőrizni akarta, hogy ugyan biza mégiscsak kik azok, akik menekült címszó alatt területére akarnak lépni. Ez volt Macedónia, és az esemény meg a görög–macedón határon történt – szeretném jelezni, immár néhány száz kilométerre csak tőlünk.

És, hogy mi történt? Nézzük a magyar média nagy részén található MTI-mutációt:

„Több mint hétezer migráns érkezett vasárnapra virradóra Macedóniából Dél-Szerbiába – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A genfi központú szervezet vasárnap késő este közzétett közleményében közölte ezeket az adatokat. Néhány órával korábban Bratislav Grasic szerb védelmi miniszter ötezer ember érkezéséről tájékoztatott. Az UNHCR szerint a határ túloldalán még százak várnak a belépésre, és még több migráns jövetele várható. Az ENSZ-szervezet segítséget nyújt a helyi hatóságoknak és humanitárius szervezeteknek az érkezők befogadásához és ellátáshoz a presevói tranzitközpontban. Az UNHCR élelmiszerrel látta el őket, és a szerbiai kormány kérésére több matracot, takarót, sátort és szálláshelyet próbál szerezni számukra. A macedón kormány arról biztosította az ENSZ-szervezetet, hogy nyitva fogja tartani a határt azok előtt, akik az országukban dúló fegyveres konfliktus elől menekülnek. Az UNHCR közli, hogy Görögországnak és Macedóniának többet kell tennie a probléma kezeléséért, amely – mint fogalmaz – »egyhamar nem szűnik meg, és egész Európát sújtja«. Az UNHC felszólította az európai uniós tagországokat, hogy fokozzák a Görögországnak, Macedóniának és Szerbiának nyújtott segítséget.”(Magyarországnak miért is ne?)

Nos, ebből aztán jól megtudjuk, hogy bizony milyen és mekkora fenyegetettség az, ami elé néz az ország, s amire a kormányzatnak rohamléptekben fel kell készülnie.

Miközben mi épp Szent István ünnepén új kenyeret szenteltünk, és némi borongós idő közepette mégiscsak ittuk a jó hideg söröket, ettük a jó kis ünnepi menünket, Macedónia a menekültek agressziójának áldozata lett. S a végén még tőle kértek nagyobb empátiát a menekültekkel szemben.

Hírdetés

Tessenek elképzelni, hogy 7000, azaz hétezer ember felsorakozik, és a velük szemben álló határrendészetnek és rend­őrségnek semmilyen módon nem engedelmeskedve próbál benyomulni a határon. A rendőrök és macedón határvédők kordont húznak, és fegyveres, de érdemben azt nem használó őrökkel próbálják biztosítani, hogy az országba való bejutás mégiscsak rendezetten és a szabályoknak megfelelően történjen. Ezt célozná a magyar kerítés is, mert mint kiderült, balga módon saját területen és nem valódi határsávban húztuk, na mindegy! Szóval a macedón fegyveresek a hivatalos menekültügyi eljárást szerették volna végezni, amikor elszabadult a messze létszámfölényben lévő többezres népvándorló horda, és áttörte a határt. Tetszenek érteni? Szó szerint betörtek több ezren egy országba, ahol kordon, kerítés és kirendelt fegyveresek voltak, igaz tűzparancs nélkül…

A Reuters hírügynökség riportere, aki szemtanúja volt a határáttörésnek, tudósításában elmondta, hogy a macedón rendőrök a görög határ mentén két, erős fény- és hanghatással járó villanógránátot vetettek be. Idehaza az esetről az Origo számolt be a Reuters alapján, azt is jelezve, hogy a fény- és hanggránátok annyit értek, mint halottnak a csók, a többezres falkát nem lehetett ezzel feltartóztatni, a tömeg áttört a rendőrök vonalain, majd átjutottak macedón területre.

Ezt a megaláztatást… Hogy ki tudja, honnan, ki tudja, kik, csak azért, mert nem lehet fegyveresen védekezni, s mert nem elégséges a rendőri erők létszáma, simán lenyomnak egy szuverént a saját hazájában, a saját területén… elképesztő. Na, ez az a pont, ahol az európai szuverének megálljt kell hogy parancsoljanak! Ilyen nincs! És nem lehet! Ez még akkor is kétségesen elfogadható egy másik szuverén számára, ha közvetlen életveszély elől, a sarkukban gyilkosokkal próbálja életét menteni a menekülő.

De az, hogy már rég nem életveszély elől menekülve, pusztán agresszív akarnokságból, egyéni ambíciókból, jólétért, jobb gazdasági lehetőségekét „ezredekbe” tömörülve ostromoljanak meg egy országhatárt, s vegyenek semmibe mindent, amit jogrendnek nevezünk? Na, ne! Állj!

És igen ott lebeg a kérdés ezután az „Állj!” után, hogy ilyen agresszivitás láttán nem következik-e az, hogy „…Vagy lövök!”

Macedóniába a határáttörés előtti nap a macedón belügyi szóvivő még azt állította, hogy Macedónia beenged bevándorlókat, de csak annyit, amennyit el tud látni, illetve el tud szállítani, és a macedón katonaság is ki lett rendelve a határszakaszok védelmére. Ám a népvándorló hordák Macedóniába való betörése, úgy tűnik, egy perc alatt megváltoztatta a macedón kormány álláspontját a feltartóztatással kapcsolatos politikájukban, s erről az átengedés politikájára váltott, látva a hihetetlen túlerőt.

Nem tudjuk megállítani őket? Hát akkor menjenek, de minél gyorsabban! Úgysem nálunk akarnak maradni! – tette magáévá a macedón kormány az új álláspontot. Nikola Gruevszki macedón kormányfő azonban a határáttörés hírére rendkívüli állapotot hirdetett az ország déli határszakaszára, egyben azt is bejelentve, hogy országának nincs kapacitása arra, hogy ellássa és segítse a naponta az országba érkező mintegy kétezer migránst.

Ezért maga a macedón állam szervezi meg a transzportokat északi szomszédjának határáig, hogy aztán onnan egyenesen a magyar határon landoljon az immár napi többezres, ahogy láttuk, akár hétezres tömeg! Hogyan készül a magyar kormány erre? Ja, azt látjuk, hogy táborokat akar nyitni, azt is látjuk, hogy külföldön újabb plakátkampányba kezd.. Tudják? Árpádnak írják Vereckénél, hogy tisztelnie kell az avarok törvényeit, ha Pannóniába jön…

De vajon mi lesz egy magyarországi határbetörés esetén? Azt ki és hogyan fogja megmagyarázni kerítéssel vagy kerítés nélkül? Mert ez itt van a nyakunkon. Ez már nem kommunikáció, hanem Magyarország megvédésének a kérdése! Ez nem kaszinókoncesszió vagy kormányzati médiafigyelés hárommilliárdét, még csak nem is milánói világkiállítás! Ez honvédelem!

Fel van készülve minderre Magyarország és a magyar kormány?

A puha MTI-hírekből tudja-e a magyarság, hogy népvándorló hordák többezres falkában törnek át határokat a szomszédunkban? Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) elkezdte betölteni azokat a kormánytisztviselői és közalkalmazotti állásokat, amelyeket a megnövekedett migráció miatt hirdetett meg, és összesen 485 munkatársat vesz fel az új feladatok ellátására, legtöbbjüket határozott, jövő augusztusig tartó időtartamra – már most mondom, ha így haladunk, biztos a hosszabbítás.

És bizony azt is tudjuk, hogy a befogadókapacitásokat növeli a kormány két, ezerfős táborral számolva! És hol van az Ausztriából és Németországból már visszatoloncolt közel ezer fő? Mi lett velük? És mi lesz velünk, ha ez így megy tovább? Ha a kormány a déli államok sorsára jut, és nem a feltartóztatás, hanem a mihamarabbi továbbengedés mellett dönt, ha erőtlennek bizonyul? Majd ő is eljátssza, mintha nem is sértették volna meg integritását, mintha nem is alázták volna meg saját területén, ahogy az Görögországgal és Macedóniával naponta megtörténik?

Ennek nem szabad bekövetkeznie, vagy ha bekövetkezik, az egyet jelent majd a nemzetárulással, bárki kövesse is el. Az átengedés politikájának legkíméletlenebb bírálója vagyok. Mert a magyar határon csak az történhet, amit a magyar szuverén, a magyar Leviatán akar! Ha népvándorló hordákhoz lesz igazítva a kormánykommunikáció, az a mindenkori kormány alkalmatlanságát fogja bizonyítani arra, hogy háborús időkben az országot vezessék. Márpedig a népvándorlás Macedóniában tapasztalt agressziója ebbe az irányba mutat! Magyarországon ezt meg kell előzni, vagy ha határunkhoz ér, meg kell akadályozni. Akkor is, ha mi adunk először tűzparancsot a határaink megvédésére. Az idő közeleg.

(Zárug Péter Farkas – www.demokrata.hu)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »