Záróra után érkeztek a cigányok, így a biztonsági őr megverése maradt az egyetlen szórakozási lehetőségük

A rendőrség felhívást adott ki az ügyben, amely alapján a nyomozók egy ferencvárosi lakásban találták meg az elkövetőket.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 21 éves budapesti V. Bernadett 2018. október 28-án egy terézvárosi bevásárlóközpontban többször meglökte és rugdosta a biztonsági őrt, mert a zárórát követően nem tudott bemenni az egyik üzletbe. A nő párja, a 25 éves, szintén budapesti H. Lajos először megpróbálta visszatartani V. Bernadettet, de amikor a biztonsági őr távozni akart, addig ütötte a férfit, amíg földre nem került. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Hírdetés

A nőt és a férfit egy biztonsági kamera rögzítette, amely alapján a rendőrség felhívást adott ki. Egy állampolgár a felvételek alapján felismerte az elkövetőket és bejelentést tett a rendőrségen. A terézvárosi nyomozók a beszerzett információk alapján V. Bernadettet és társát 2018. október 30-án délelőtt egy ferencvárosi lakásban fogták el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a nőt garázdaság, a férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki – írják a Police.hu-n.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »