Pénteken több százezren özönlöttek Gondomarba, hogy leróják a kegyeletüket a csütörtök hajnalban tragikus autóbalesetben meghalt Diogo Jota és testvére, Andre Silva előtt. A család végül úgy döntött, a szombat délelőtti temetési szertartás zártkörű lesz. A búcsúztatóra a futball világából sokan érkeztek.
A Liverpool FC fiatal játékosa, Diogo Jota testvérével együtt halálos autóbalesetet szenvedett csütörtök hajnalban. A tragédia híre az egész sportvilágot megrázta. A focistáról még a 16 év után visszatérő Oasis tagjai is megemlékeztek, a koncertjükön a Live Forever című dalukat Jotának dedikálva.
A fivérek szülővárosában pénteken virrasztást tartottak, ami miatt rengetegen utaztak Gondomarba. Mindez a gyászoló családot olyannyira kimerítette, hogy kérésükre a szombat délelőtti temetési szertartás zártkörű lett végül – senki nem léphetett be a templomba, de az épületen kívül is lehetett hallani, hogy mi történik a falak között. Egy külön területet is kialakítottak az érkezőknek – idézi a BBC tudósítását a Blikk.
Több száz helyi lakos és szurkoló gyűlt össze a templom falain kívül, sokan futballmezben érkeztek, a kordonra pedig egy portugál zászlót lógattak. A templom túloldaláról – ahol feltehetően a közeli hozzátartozók tartózkodtak – időnként ünnepélyes taps hallatszott.
Nem sokkal a szertartás kezdete előtt a Liverpool játékosai és stábjuk is megérkezett a kápolnához. Arne Slot menedzser is köztük volt, illetve a csapatkapitány Virgil Van Dijk és Andy Robertson. Van Dijk egy koszorúval érkezett Jota 20-as mezszámával, míg Robertson egy ugyanolyat Andre Silváéval, 30-assal. A játékosok hangos tapsot kaptak a szurkolóktól, miközben a templom felé sétáltak.
A családtagok és közeli barátok közül sokan lehajtott fejjel sétáltak be a templomba. A brit közszolgálati médiatársaság tudósítása szerint teljes volt a csend, eltekintve a harangszótól. A koporsót a testvérek családtagjai vitték a kápolnába. Amikor a harang elhallgatott, a gyászoló szurkolók tapsolni kezdtek. A szertartás az Úrangyala imával kezdődött. Diogo Jota és André Silva családja katolikus, egy gondomari pap pénteken a helyi médiának azt mondta, hogy Jota mélyen tisztelte a hitét – írja a BBC.
A templomi ceremónia dél magasságában ért véget, amit a közeli temetőben egy zárkörű szertartás követ.
A portói püspök üzent Jota gyermekeinek
A Diogo Jota és testvére, André Silva búcsúztatására bemutatott gyászmise főcelebránsa, D. Manuel Linda portói püspök külön üzenetet intézett az elhunyt játékos három gyermekéhez – Dinishez, Mafaldához és Duarte-hoz:
„Kedves Dinis, Mafalda és Duarte – gyerekek, akik most nem lehettek itt. Jelenleg talán még nem is érzitek át igazán, mi történik körülöttetek, de biztosan nagyon szenvedtek. Imádkozni fogok értetek. Az édesanyátok és a nagyszüleitek azonban annál inkább érzik a veszteséget. Egy gyermek földi maradványait látni minden szülő számára gyötrelem – hát még kettőét egyszerre. Nincsenek szavak erre, csak érzések. Mi most azért vagyunk itt, hogy megmutassuk: együtt érzünk veletek, osztozunk a fájdalomban” – idézi az Index.
A püspök emlékeztetett: emberi dolog sírni, még Jézus is könnyezett, amikor elveszítette barátját, Lázárt – de imádkozott is érte, és feltámasztotta őt. „Valami hasonlót kérünk mi is most: új életet az apátoknak és a nagybátyátoknak. Örök életet. Mennyországot. Paradicsomot” – tette hozzá.
D. Manuel Linda beszédében kiemelte a hit és a szeretet erejét, és azt is elmondta, mennyire fontosak a jó cselekedetek. Megemlékezett arról is, hogy Diogo Jota mindössze 11 nappal a halála előtt kötött házasságot, és hogy mind ő, mind André áldozatos munkával, tisztességgel és emberséggel építették fel az életüket.
A püspök megköszönte a sport által képviselt értékeket is – fegyelmet, tiszteletet, közösséget –, majd újra a gyermekekhez szólt: „Ha egy felnőtt könnyeit is nehéz látni, egy gyermek könnyeinél nincs fájdalmasabb látvány. Különös szeretettel gondolok most rátok, a ti édesanyátokra és nagyszüleitekre. Veletek vagyok – de Jézus is veletek van.”
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »