Zalaegerszegen zajlott a Mindszenty 80 egyháztörténelmi verseny döntője

Zalaegerszegen zajlott a Mindszenty 80 egyháztörténelmi verseny döntője

Mindszenty 80 emlékévet hirdetett Udvardy György érsek abból az alkalomból, hogy Mindszenty József zalaegerszegi apátplébánost nyolc évtizede, 1944. március 5-én nevezték ki veszprémi püspökké. Ehhez az emlékévhez kapcsolódóan rendezték meg a Mindszenty 80 egyháztörténelmi versenyt középiskolások számára, melynek döntőjét október 22-én tartották a zalaegerszegi Mindszentyneumban.

A verseny tavasszal indult több írásbeli fordulóval és plakátkészítéssel. 41 csapat vett rész a versengésben és a 10 legjobb csapat jutott a döntőbe.

A verseny kezdetén a diákok részt vettek a Küzdelem a lelkekért című kiállítás megnyitóján a Mindszentyneum előtti téren, ahol Soós Viktor Attila egyháztörténészt, a kiállítás kurátorát is meghallgatták, majd itt került sor a plakátpályázat díjazottjainak jutalmazására.

A verseny első részében több helyszínen – a múzeum épületében és külső helyszíneken –zajlottak a játékos, ugyanakkor komoly tartalmú feladatok, míg a második részében Kovács Gergely okleveles posztulátor, a Mindszenty életút-kiállítás kurátora egy különleges kihívással készült a diákok részére: előzetesen minden csapatnak kisorsoltak egy termet vagy teremrészt, ahol Kovács Gergely átadta a vezetést a versenyzőknek, akiknek 5 percben kellett az adott témáról rendhagyó, rögtönzött tárlatvezetést tartaniuk.

Hírdetés

A zsűri a pontozásnál a tartalmat, a kreativitást és az egyediséget vette figyelembe

 

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »