Zaklatással vádolták Kevin Spacey-t, mire bejelentette: ezentúl meleg lesz

Zaklatással vádolták Kevin Spacey-t, mire bejelentette: ezentúl meleg lesz

Egészen forcsa módon kért bocsánatot a kétszeres Oscar-díjas Kevin Spacey, miután egy másik színész, Anthony Rapp egy interjúban azzal vádolta meg, hogy több mint harminc éve, 186-ban – amikor Rapp alig volt több, mint 14 éves – egy házibuli után szexuálisan zaklatta: az ittas Specey felkapta őt, és az ágyába vitte, miután már mindenki más távozott a lakásból.

A Twitteren közzétett közleményben Spacey azt írta: nem emlékszik a harmincéves történetre, de megrémült az olvasottaktól, és őszintén elnézést kér a „mélységesen helytelen részeg viselkedéséért”. A színész azonban nem állt meg ezen a ponton, hanem tovább ment, és lányegében bejelentette, hogy meleg, és ezentúl így is kíván élni.

Hírdetés

Spacey – aki a House of Cards (Kártyavár) című sorozatban egy biszexuális figurát alakított – azt írta: Rapp története arra bátorította, hogy őszintén foglalkozzon bizonyos dolgokkal „Egész életembe szerettem és romantikus kapcsolatban is voltam férfiakkal, és most úgy döntöttem, meleg férfiként fogok élni” – írta. Az új életét pedig azzal kezdi, hogy „megvizsgálja saját viselkedését”.

A furcsa vallomás dühös és gúnyos reakciókat váltott ki a közösségi médiában. Billy Eichner humorista azt írta: „Spacey épp most talált fel valamit, ami korábban nem létezett: a coming outot rossz időben.” Dan Savage író és melegjogi aktivista pedig azt: „Sajnálom, Mr. Spacey, de a jelentkezését a meleg közösségbe jelenleg elutasították”.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »