Zajlik az elektronikus népszámlálás Szlovákiában. Egy hét után mintegy kétmillióan töltötték ki a kérdőíveket

Zajlik az elektronikus népszámlálás Szlovákiában. Egy hét után mintegy kétmillióan töltötték ki a kérdőíveket

Az ország történetének első elektronikus népszámlálása 2021. február 15-én kezdődött és 2021. március 31-ig tart. A népszámlálás első hetében mintegy 2 000 000 lakos kapcsolódott be a folyamatba. A legtöbb elektronikus kérdőívet a Pozsonyi kerületben és Pozsonyban töltötték ki. 

A népszámlálás eredménye az első hét után

 

A népszámlálás kezdete meghozta az elektronikus népszámlálás iránti hatalmas érdeklődést. Az első héten 1 950 000 lakos vett részt a népszámláláson, ezzel teljesítve jogi kötelezettségét.

A Pozsonyi kerület és Pozsony vezet

 

Az első hét után a Pozsonyi kerület lakosságának 40%-a meg lett számlálva, ami nagyjából 300 600 embert jelent. Pozsony városa – ahol 198 000 embert számoltak meg – saját kampányt indított, amelyben arra kéri a lakosokat, „mutassák meg magukat a számlálásban“, és egyértelműen nyilvánítsák ki, hogy Pozsony igenis „számít“. A város érvelése szerint pénzt kell juttatni a város költségvetésébe és minőségibbé kell tenni a városi életet.

– mondta Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere.

Eddig a legkevesebb lakost a Kassai kerületben számolták össze

 

Hírdetés

Az elektronikus népszámlálást illetően a második helyen a Nagyszombati kerület áll mintegy 37%-kal, utána következik a Trencséni kerület 36,5%-kal, a Zsolnai kerület több mint 36%-kal, a Nyitrai kerület 35%-kal, a Besztercebányai kerület 32%-kal és a Kassai kerület a jelentősen alacsonyabb 29%-kal.

„A népszámlálás első hetét sikeresnek értékeljük. Természetesen végső sikerként azt fogjuk elkönyvelni, ha a lakosságnak legalább a 70%-a bekapcsolódik az elektronikus népszámlálásba, és kitölti az ívet. A népszámlálásra még mindig elegendő idő áll rendelkezésre, ezért arra kérjük a lakosokat, hogy teljesítsék a jogi kötelezettségüket, és töltsék ki a népszámlálási ívet. Amennyiben nem tudnak egyedül megbirkózni az elektronikus népszámlálási kérdőívvel, kérjék a hozzátartozóik segítségét. Ebben az időszakban a számlálóasszisztens senkit sem látogat meg az otthonában“

– hangsúlyozta PhDr. Ľudmila Ivančíková, PhD., a Szlovák Statisztikai Hivatal demográfiai osztályának vezérigazgatója.

 

A népszámlálás az összes lakos számára kötelező

Szlovákia összes lakosának kötelező részt venni a népszámláláson az elektronikus kérdőív kitöltésével. A „lakos“ alatt ebben az esetben minden olyan lakost értenek, akinek állandó, átmeneti vagy tolerált lakhelye van Szlovákiában. A népszámláláson annak az EU-s polgárnak is kötelező részt vennie, akinek szokásos tartózkodási helye van Szlovákiában. Továbbá a népszámlálási kérdőív kitöltése a harmadik ország azon lakosai számára is kötelező, akiknek Szlovákiában van az állandó, átmeneti vagy a tolerált lakhelyük.

A népszámlálási kérdőívet a gyerekeknek a szülő, illetve a törvényes képviselő tölti ki. A népszámlálási törvény értelmében a kötelességét nem teljesítő polgár szankcióval sújtható. A bírságot a település rója ki, és 25 eurótól 250 euróig terjedhet.

A népszámlálással kapcsolatban gyakran feltett kérdéseket összegezve a Szlovák Statisztikai Hivatal az alábbi tényekre szeretné felhívni a figyelmet:

A lakos a népszámlálási kérdőívet internet-elérhetőséggel a számítógépén, táblagépén vagy a mobiltelefonján is kitöltheti. A kérdőívet a www.scitanie.sk weboldalon találja meg. A népszámlálást a SODB 2021 mobilalkalmazáson keresztül is elvégezheti, amely elérhető az Android és iOS operációs rendszereken keresztül. A népszámlálási kérdőív kitöltése gyors és egyszerű. Amennyiben a lakosnak segítségre van szüksége, a 02/20 92 49 19-es telefonszámot tárcsázva kérhet segítséget.

Miért fontos a népszámlálás

 

A lakás- és népszámlálás az egyetlen olyan adatszerzési módszer, amiben Szlovákia összes polgárát bele lehet kapcsolni. A népszámlálás tíz év után komplex áttekintést nyújt arról, hogy az elmúlt időszakban miként változott meg a Szlovák Köztársaság és a lakossága. A népszámlálás pótolhatatlan információkat ad a társadalom állapotáról, a demográfiai, szociális-gazdasági és kulturális struktúráiról, valamint a lakosok háztartásairól és lakhelyéről.

Körkép.sk/Statisztikai Hivatal (sajtóhír)


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »