Zajlik a Hunyadi-film szereplőválogatása

Zajlik a Hunyadi-film szereplőválogatása

Újabb mérföldkőhöz érkezett a készülő Hunyadi-film, immár zajlik a szereplőválogatás – olvasható Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-oldalán.

 

A péntek délutáni bejegyzés szerint a miniszter Robert Lantossal, Bán Jánossal és Krskó Tiborral áttekintette az eddigi munkát és a produkció előtt álló feladatokat. A járvány ugyan számukra is okozott némi fennakadást, de immár zajlik a szereplőválogatás.

Hírdetés

Robert Lantos: A forgatókönyv a térkép - Magazin - filmhu

Lantos – magyar.film.hu

„Örömmel tölt el, hogy évtizedes kihagyások után az animációs filmek mellett az első, hiánypótló történelmi játékfilm létrejöttét a kezdetektől támogathattam. Meggyőződésem ugyanis, hogy a készülő film történelmi jelentőségű lesz, hiszen nemzetünk históriájának egy olyan fejezetét tárja majd a nézők elé, amely során a muszlim, török támadásokkal szemben Európa és az európai kereszténység védőbástyáját jelentette Magyarország” – olvasható a bejegyzésben.
   
A miniszter bízik abban, hogy a nagyközönségnek mihamarabb lehetősége nyílik filmvásznon látni az alkotást.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »