Záhonyban az itt ragadó ukránoktól tartanak

Záhonyban az itt ragadó ukránoktól tartanak

A határátlépési korlátozás ellenére folyamatosan érkeznek az eddig külföldön dolgozó, a koronavírus-járvány miatt hazatérni kényszerülő ukrán vendégmunkásokat szállító autóbuszok a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyre – mondta a település polgármestere.

Helmeczi László elmondta: az elsősorban Csehországból érkező, a magyar határt Hegyeshalomnál átlépő autóbuszok a humanitárius tranzitfolyosót használva jutnak el Záhonyig. Ott a járművekről magyar rendőri felügyelet mellett szállnak le a vendégmunkások, akiket a határ túloldaláról érkező buszokkal visznek át Ukrajnába.

Naponta átlagosan 500-1500 ember érkezik, kedden körülbelül ötszázan lépték át így a határt,

annak ellenére, hogy a hétfő éjjeltől hatályos ukrán korlátozások szerint kizárólag személyautóval lehetne átmenni Ukrajnába – ismertette a polgármester.

Hírdetés

Helmeczi László számításai szerint a járványhelyzet miatt elrendelt ukrán határkorlátozások bevezetése óta nagyjából 15-20 ezer ukrán állampolgár tért haza így Záhonynál, és húsvétig valószínűleg még többen szeretnének majd hazautazni. Ez a forgalom nem számít kirívónak a záhonyiak számára, a helyiek inkább attól tartanak, hogy ha az ukrán hatóságok valamilyen okból mégsem fogadnák be saját állampolgáraikat, akkor sok vendégmunkás egyszerűen ott ragad a magyar oldalon. Erre az esetre – eredetileg más célra kijelölt – vészelhelyezési helyszín áll rendelkezésre a város két tornatermében, de ezekben ötszáz embernél többen nem férnének el – tette hozzá a város vezetője.

A fertőzésveszély elkerülésére az önkormányzat saját forrásból több mobilvécét telepített a határállomás közelében, valamint ivóvízvételi és kézmosási lehetőséget biztosított az érkezőknek. A korábban vonattal érkezőket rendőri felügyelettel kísérték át a városon a közúti átkelőhöz, a magyar-ukrán vasútforgalom leállítása óta viszont csak buszokkal érkeznek a vendégmunkások Záhonyba – mondta el a polgármester.

A www.frissmedia.hu helyszíni tudósításában azt írta, kedd reggelre is több busz érkezett a záhonyi határhoz, mintegy 500-600 ukrán állampolgár várakozott türelmesen az ukrán határrendészet döntésére. Végül több, 15-50 személyes buszt állítottak az ukránok forgalomba, amelyekkel állampolgáraikat átszállították a határon. Magyar oldalról a rendőrök kísérték őket el az országhatárig.

Keddtől a záhonyi kivételével valamennyi magyar-ukrán határátkelőt ideiglenesen leállított Ukrajna. A hétfőn 23 órától hatályos rendelkezés szerint az utazók közúton kizárólag személygépjárművel léphetnek be az országba; a gyalogos átléptetés és az utazók busszal, mikrobusszal történő átszállítása megszűnik. Az Ukrajnába történő kilépésre kizárólag a Záhony-Csap közúti határátkelőhelyet lehet használni, a barabás-mezőkaszonyi, a beregsurány-asztélyi, a lónya-haranglábi és a tiszabecs-tiszaújlaki átkelőt pedig ideiglenesen leállította az ukrán fél. A nemzetközi teherforgalom beléptetése Ukrajnába a záhonyi határállomáson keresztül továbbra is folyamatos marad. Magyarország annyi embert enged at, amennyinek a fogadását a környező országok garantálják.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »