Zagyvarékason aki nem alvással tölti az éjszakáját, az vagy retteg, vagy lop, vagy ő maga az ördög

Zagyvarékason aki nem alvással tölti az éjszakáját, az vagy retteg, vagy lop, vagy ő maga az ördög

A múlt heti, éjszakai bejárásunkat követően, március 11-én, szombaton egy nappali propagandaakciót hajtottunk végre újfent a valaha élettel teli és jobb sorsra érdemes Zagyvarékason – írja a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) hírszolgálata. Alább a folytatás.

Az ottlétünk persze nem minden társadalmi réteg körében aratott osztatlan sikert, de a jóérzésű magyar lakosság (a település kb. fele), kifejezetten pozitívan értékelte a jelenlétünket.

Aktivistáinktól az alábbi kiadványt vehették át, illetve találhatták meg postaládáikban:

A lehetőségek földje, Zagyvarékas

Zagyvarékas hazánk azon településeinek egyike, ahol a közbeszéddel ellentétben hatalmas lehetőségek vannak kiaknázva, és a „közbeszerzés” (mások tulajdonának beszerzése) már évek óta működik.

Vannak egyes helyi lakosok, akik úgy tudják, hogy a lakatlan ingatlanokat bárki önkényesen birtokába veheti és használhatja. Ha kicsinek bizonyul, a későbbiek folyamán gond nélkül bővítheti, átalakíthatja. Ez anyagilag sem megterhelő, hiszen az építőanyagot a többi, szintén lakatlan házból könnyen be lehet szerezni.

Tavasztól őszig az egyik „jól jövedelmező” pénzkereseti lehetőség az idős emberek kifosztása (ismertebb nevén az "öregezés"). Ezenkívül a kábítószerek forgalmazása is nagy pénzeket hozhat egyeseknek a konyhájára.

Nyárelőn kezdetét veszi a "terménybeszerzés" időszaka. Ez némi "rábeszéléssel", különösen az idős embereknek könnyedén eladható. Ez hosszútávon is jövedelmező üzlet, mivel a terményen felnevelt háziállatok a vágósúlyuk elérésekor az éjszaka leple alatt bármikor térítés nélkül beszerezhetőek.

Augusztussal megkezdődik a helyi fakitermelés időszaka. A folyamat nem túl bonyolult. Kisebb csoportokban kerékpárral kell hordani 3-4 mázsa fát naponta. A hangtompítós benzinmotoros fűrészekkel (ez is megérne egy misét…) előre ki kell vágni a környékbeli fákat. Ez majd később olcsón felvásárolt, rendszám nélküli, ismeretlen eredetű személygépkocsikkal szállítható el. Esős, saras időszakban hólánc is ajánlott, mivel a faanyag beszerzési helye legtöbbször egybeesik a Zagyva árterületével.

A háztartások éves energiafelhasználását pedig az áramszolgáltató utcai vezetékeire akasztott dróttal lehet gazdaságosan fedezni.

Zagyvarékason aki nem alvással tölti az éjszakáját, az vagy retteg, vagy lop, vagy ő maga az ördög. Mivel az áramszolgáltatóra egyik sem igaz, ezért misem egyszerűbb, mint este felhelyezni és reggel levenni a drótokat.

Vagyis a leírtak alapján Zagyvarékast nyugodtan nevezhetjük a lehetőségek településének.

Amennyiben ön nem aknázta még ki egyik fentebb említett lehetőséget sem, abban az esetben keresse a Magyar Önvédelmi Mozgalommal a kapcsolatot!

Van lehetősége ezen változtatni!

Telefon: 06 70 425 3497
E-mail: szuroczkijozsef@gmail.com

Zagyvarékas: így lopnak szét egy falut a cigányok

96 késszúrással ölte meg édesanyját, majd ágyba bújt tettestársával a 14 éves zagyvarékasi lány

Öregezés, zsarolás, kifosztás – cigánybűnözés Zagyvarékason


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »