A vízellátó rendszer túlterheltsége, a vezetékek és szivattyúk meghibásodása, valamint a vízveszteségek miatt Zágonban több mint három éve súlyos gondok vannak a vízszolgáltatással. A községközpont mintegy 800 háztartása órarend szerint jut csak vízhez, reggel és este 3-3 órát működik a szolgáltatás.
A problémák feltárására és megoldására a falu különböző pontjain szakaszoló aknákat telepítettek és vízórákat szereltek fel, hogy pontosan meg tudják határozni, hol történik a legnagyobb vízveszteség. Próbálják azonosítani azokat a területeket, ahol szivárgások vagy csőtörések fordulnak elő. Amint Kiss Augustin, a nagyközség polgármestere lapunknak elmondta az utóbbi időben több csőtörést is sikerült megtalálni és megjavítani, de a fogyasztás még mindig magas.
„Tavaly júniusban azt vettük észre, hogy hirtelen kiürült a rendszer, mintha valaki kiszívta volna a vizet egy tömlővel” – mondta a polgármester. Hozzátette: korábban 150–180 köbméter között mozgott a napi fogyasztás, azonban 2024 júliusa óta 6 óra alatt – különösen reggel 6 és este 6 óra között – 240 köbméter víz fogy el a faluban, s mivel a rendelkezésükre álló kutakból ennyi vizet a szivattyúk nem tudnak 24 óra alatt kitermelni, ezért korlátozást vezettek be: csak reggel és este szolgáltatnak vizet 3–3 órán át. Megtörténhet, hogy a patak alatt van elhasadva a cső, a vízveszteség okát azonban mindeddig nem találták meg.
A vízhálózat átadása 2007. augusztus 2-án. A Mikes Kelemen Általános Iskola udvari csapjából elsőként Vajda Lajos alelnök, Kiss József polgármester és Demeter János ivott vizet.
A kialakult helyzet jelentős elégedetlenséget váltott ki a lakosság körében, amit jól tükröz a polgármester karácsony előtt, december 23-án közösségi oldalán közzétett bejegyzése is:
„Arra kérek minden zágoni lakost, hogy ne támadjuk egymást sem a közösségi médiában, sem személyesen – különösen ne az ünnepi időszakban. Mindannyiunk közös célja a békés együttélés és az összetartó közösség megőrzése. A vádaskodás és egymás hibáztatása nem oldja meg az ivóvíz problémáját. Inkább összefogásra van szükség, hogy minél hamarabb orvosolni tudjuk a hibát. Ezért is kértük önöket, hogy ellenőrizzék udvaraikat, nincs-e csőtörés, és ha bármi rendellenességet észlelnek, jelezzék felénk.
Napok óta azon dolgozunk, hogy visszaállítsuk a korábbi vízszolgáltatási programot, de ennek érdekében előbb meg kell találnunk a meghibásodás okát. Ehhez az önök segítségére is szükség van, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megoldást találjunk erre a mindannyiunk számára kellemetlen helyzetre. Amint biztos információ áll rendelkezésünkre, értesítjük a lakosságot. Addig is kérjük türelmüket, megértésüket és támogatásukat.”
Vízszűrőállomás a Tatárszegben
Visszatekintés a kezdetekre
Az ivóvízhálózatot közel 18 éve építették ki a községközpont majdnem minden utcájában. A vizet négy fúrt kútból, 65 méter mélyről szivattyúzzák felszínre a Tatárszegben.
A vízellátó rendszert, amely 14 kilométernyi vezetékből, szivattyúállomásból, vízkezelő berendezésekből és egy 700 köbméteres víztároló tartályból áll, 2007. augusztus 2-án adta át a kivitelező Solei Boneh International – Tahal J.V. izraeli cég. A beruházást a Világbank támogatta, a kivitelezés 1 250 610 dollárba került. Az átadáskor Doru Barhala, a szaktárca akkori területi felügyelője azt mondta, hogy „a vízhálózat teljesítménye megfelel a községközpont igényeinek”, s hozzátette: a tervezéskor 5500 fogyasztóval számoltak, az előírások falun egy fogyasztóra napi 50 litert szabnak meg, de akár 80 litert is fogyaszthatnak, mert úgyis marad víz a tartályban.
Egy évvel később lefektették a szennyvízcsatornát, majd 2013-ban az önkormányzat a közművek üzemeltetését a 2013 évi 4335. számú szerződéssel a Luxart Kft.-re ruházta át.
„Nyomáspróba” a vízhálózat átadásán 2007. augusztus 2-án
Szerződésbontás
A Luxart Kft. 10 éven keresztül szolgáltatta a vizet Zágonban, egészen addig, míg a 2020-as helyhatósági választások után Kiss Augustin személyében új polgármester került a község élére. Az új polgármester és a Luxart között vita alakult ki a szolgáltatás minősége tekintetében, ennek következtében a zágoni önkormányzat 2023 júliusában szerződést bontott a Luxart Kft.-vel. Kiss Augustin polgármester a döntést egyrészt azzal indokolta, hogy az évek során egyre súlyosabb problémák merültek fel a hálózat állapotával és karbantartásával kapcsolatban: a kutak hozama a nem megfelelő karbantartás miatt jelentősen csökkent, sőt, néhány kút szinte teljesen elapadt. Noha szakemberek megpróbálták eltávolítani a lerakodott iszapot, a vízhozamot így sem sikerült érdemben növelni.
A kivitelezők képviselői az átadáson – 2007. augusztus 2.
Másrészt az elöljáró azt is kifogásolta, hogy a rendszer működését biztosító elektromos berendezések (szivattyúk stb.) áramfogyasztását az önkormányzat fizette, a szolgáltatásból azonban a Luxart Kft. profitált. „A cég azt állította, hogy a villany árát nem számolta bele a víz árába. A nagy fogyasztású szivattyúkra 2013-tól egészen 2021-ig a tanács fizette az összes villanyszámlát. A cég csak inkasszált, nem fizetett semmit. Amikor 2020-ban átvettem a polgármesteri hivatalt, ide hívattam a cég vezetőjét, és mondom neki, hogy ezt nem merem tovább csinálni, mert jön a számvevőszék és meggyűlik a bajom. Hivatalos átiratban is felszólítottam, hogy a villanyórákat írassák át a cégre. Viszont ahhoz, hogy az órákat át lehessen íratni, előbb a község nevére kiállított számlákat ki kellett fizessük, mert addig nem írták át. A számvevőszék ezt később ránk is terhelte. Az összeget visszaszámláztuk a Luxartnak, különben bűnügyi iratcsomót állítottak volna ki az illetékes hatóságok. Így kezdődött a cirkusz” – magyarázta a polgármester.
Víztároló tartály a Tatárszegben – 20025. január 28.
A „cirkusznak” pereskedés lett a vége
A zágoni vízellátási gondok hátterében nemcsak műszaki problémák, hanem összetett jogi viták is állnak. Ahogy az öreg székely mondaná: „Van elég a fokában es, a nyelében es!”
A peres ügyeket a megyei törvényszék és a brassói ítélőtábla közigazgatási testülete tárgyalja, egyes esetekben már megszületett a végleges ítélet, míg mások még folyamatban vannak.
Timaru Gabriella, a Luxart Kft. vezetője elmondta, hogy az egyik per a zágoni és papolci szennyvízülepítő állomások áramfogyasztására vonatkozott. „A két szivattyú fogyasztását a polgármesteri hivatal fizette, mivel a szennyvízülepítőket papíron nem adták át a cégemnek, csupán a szolgáltatást. Ennek ellenére a polgármester rajtunk akarta behajtani az összeget, ám a brassói ítélőtábla nekünk adott igazat: felmentett minket a követelt 116 ezer lej kártérítés megfizetése alól, és az önkormányzatot a perköltségek viselésére is kötelezte” – ismertette Timaru Gabriella.
A perben érintett volt Kiss József volt polgármester is, mivel 2013-ban az ő mandátuma idején kötött szerződést az önkormányzat a Luxarttal. A brassói ítélőtábla tavaly november 21-én hozott döntését (2024/693/R) idén január közepén közölték ki, amely szerint az alpereseknek nem kell kártérítést fizetniük az önkormányzatnak. Ugyanakkor a polgármesteri hivatalt kötelezték a perköltségek megtérítésére, így a Luxartnak 4500, Kiss Józsefnek pedig 3000 lej perköltséget kel fizessen a hivatal.
Az ülepítőből tisztítatlanul folyik a szennyvíz a patakba
Kiss kontra Kiss
A vízszolgáltatás miatt a jelenlegi és a 2020-ig regnáló polgármester között is vita alakult ki. Itt meg kell jegyeznünk, hogy mindketten Kissek, de csak névrokonságról van szó. A jelenlegi polgármester Kiss Augustin (Guszti), a volt polgármester pedig Kiss József, de mindenki Kiss Öcsiként emlegeti.
„Nincs nap, hogy ne jönne valaki a cégemhez panaszkodni a vízszolgáltatás miatt – ha kell, névsort is tudok írni. A faluban és a Facebookon mindenfélét beszélnek, hogy a Luxart és Kiss Öcsi a hibás, csak épp Kiss Guszti nem. Meddig tarthat még ez a hazugság? Az én polgármesterségem alatt ilyen problémák nem voltak. Azt is hiába állítja a polgármester, hogy Kiss Öcsi miatt nincs víz a faluban. Olyan hazugságokat terjeszt, hogy az autómosóm miatt fogy a víz, pedig ott is van vízóra, ahogyan a lakásomon és a cégemnél is. Kétszer is küldött ellenőrző bizottságot azzal, hogy nincs vízóra, legutóbb pedig azzal, hogy új szerződést kell kötnöm. Milyen jogalapon? A polgármesteri hivatal nem szolgáltató szerv. Miután a Luxarttal felbontották a szerződést, új közüzemi szolgáltatót kellett volna keresniük. Nekem a Luxarttal volt szerződésem, és senki sem értesített arról, hogy azt megszüntették, ahogyan arról sem, hogy ki az új szolgáltató” – mondta Kiss József. A volt polgármester azt is elmondta, hogy utódja lelakatoltatta a vízcsapot az autómosójánál, ezért pert indít ellene.
Hozzátette: „Húsz évig voltam polgármester, és mindig arra törekedtem, hogy Zágon élhető község legyen. A háromszéki nagyközségek közül az elsők között vezettük be a vizet, és most emberileg is bánt, hogy sokan ismét úgy szenvednek, mintha nem is lenne vezetékes víz. Nem mindenütt van saját kút, és el lehet képzelni, milyen kellemetlen az, amikor egy tömbházban egyáltalán nincs víz. Az emberek vödrökkel hordják a patakból, mert reggel munkába indulnának, de nem tudnak mosakodni, még a vécét sem tudják lehúzni.”
Esztena a patak mellett
Véget kellene vetni a civakodásnak
A község lakói, akikkel szóba álltunk, elmondták, hogy már megunták a több mint három éve tartó vízkorlátozást. A Zágon és Nagyborosnyó közötti mezőn legeltető juhtartó gazdák pedig azért panaszkodtak, hogy nem merik a juhnyájaikat a patak vízében itatni, mert a faluvégén a nem működő ülepítőből a szennyvíz tisztítatlanul folyik a Zágon-patakba.
Már egyszer véget kellene vetni a civakodásnak, s abban járni, hogy az ivóvíz és szennyvíz problémáit megoldják, mondják egybehangzóan Zágon község lakói.
Kiss Augustin (b) polgármester és Adrian Veștea (j) fejlesztési miniszter tavaly augusztusban aláírták a finanszírozási szerződést a víz- és csatornarendszer bővítésére és rehabilitálására. Fotó: Facebook/Kiss Augustin
Kiss Augustin polgármester kijelentette: keresik a megoldásokat, s minden nap azon dolgoznak, hogy a helyzet normalizálódjon. A község vezetése a jövőben egy bővizű erdei forrást kapcsolna be a rendszerbe, de ennek megvalósításához hosszadalmas engedélyeztetési folyamatra van szükség, mivel az magánterületen van. Felmerült annak lehetősége is, hogy az Aquacov Közösségi Társulás, amelynek Zágon is tagja, átvegye az önkormányzattól a vízszolgáltatást. Ehhez azonban előbb egy stabil és működőképes rendszert kell kiépíteni.
Erre valószínűleg a közeljövőben lehetőség lesz, ugyanis az Anghel Saligny-program keretében a zágoni víz- és csatornarendszer korszerűsítésére és bővítésére a Fejlesztési, Közmunkálatügyi és Adminisztrációért Felelős Minisztérumtól (MDLPA) összesen 9 407 003 lejt kapott a község.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »