Jövök haza a boltból a napi szalonnaadagommal – mióta gyanús, idegen kultúrájú alakok settenkednek a határnál, megnőtt a szalonnafogyasztási átlagom –, s látom, hogy a postaládák alatt egy nejlonzacskó hever. Ronda nejlonzacskó, rikító színekkel, valami csipszet zabáló, haladó szellemű idióta szórhatta el.
– Ezek miatt pusztulnak ki a védett fajok! – füstölögtem. – Tönkreteszik a tiszta, ártatlan és jóságos természetet.
Eszembe jutottak a rózsás flamingók, amint repülnek az égen, naplemente az Andokban, aranyló kalász az Alföldön, vízesés, elefántcsordák, csicsergő madarak és játékos nyuszik szökellése a mezőn.
Ah! A természet tökéletes!
Aztán a flamingók után eszembe jutott a kardfogú tigris. Tényleg, az hol a csudában van? Kinéztem a ház elé, de sehol. Dobáljuk pár száz éve a szemetet, de nem sokat változott a világ. Keresse valaki a barlangi medvét meg a mamutot. Az vajon hová lett?
A természet saját magától is pusztít és tüntet el dolgokat, emberi beavatkozás nélkül. És saját magától nagyobb változást hoz. Lehet, hogy az ember az elmúlt pár száz évben hagyott maga után rombolást – ez nem jó -, de ebből a természet simán talpra áll. Meg se kottyan neki. A kardfogú tigris meg a trilobita ellenben a büdös életben még egyszer nem lesz. Ez kategóriákkal nagyobb változás, és ezt nem mi okoztuk. Ha a jóságos természetről beszélünk, valahogy nem jut eszünkbe a tövisszúró gébics, mely élve szúrja fel áldozatát, se a lábgomba, se a villámcsapás.
A természet nem jóságos és nem gonosz. A természet nem törődik velünk. Ha mi kárt okozunk, nem neki okozzuk. Saját magunknak. Mert a koszos víz meg a büdös levegő nekünk rossz, de a Földnek teljesen mindegy. Kiheveri. Az ipari civilizáció pár száz éve semmi. A természet millió években számol. Fajok persze tűnhetnek el, de az élet nem fog. És hát fajok eddig is eltűntek. Ha elfogadjuk a teremtést, hogyan gondolhatjuk, hogy mi, apró emberek, a pár évtizedes létünkkel meg a zacskóinkkal majd kifogunk rajta?
Legyőzzük Istent a zacskóinkkal?
Azért a szemetet felszedtem és kidobtam. Mert engem zavar. Az én röpke létemet. A teremtésnek mindegy.
(illusztráció: Neogrády Antal (1861-1942) festménye)
Forrás:pozsonyiadam.blogspot.com
Tovább a cikkre »
