Zacher Gábor: napi 3-4 embernek kell elmondanom, hogy talán sosem ébred fel többé

Zacher Gábor: napi 3-4 embernek kell elmondanom, hogy talán sosem ébred fel többé

A toxikológus megfogalmazása szerint most nincs pofázás, most meló van.

„Nem fog összeomlani az egészségügy, mert nem hagyjuk. Ha kell, túlórázunk, kidolgozzuk a belünket, ágyszámot növelünk, de a betegekért nem tehetjük meg, hogy most feladjuk, azt sem, hogy elfáradjunk” – mondta a 168.hu-nak Zacher Gábor. A mentős, toxikológus arra is kitért, bár minden eszköz rendelkezésre áll, emberhiány most is van.

Kiemelte, hogy több mint harmincöt éves pályafutása alatt nem tapasztalt még olyat, mint most, a koronavírus harmadik hulláma alatt, pedig eddig azt hitte, mindent látott. Naponta három-négy vagy annál is több beteggel kell közölnie, hogy lélegeztetőgépre fogják kapcsolni, és

lehet, soha többet nem ébred fel.

„Úgy kell embereknek elmagyarázni, hogy lélegeztetőgépre tesszük őket és lehet, hogy abba belehalnak, hogy néhány órával azelőtt még a viziten simán beszélgettünk” – mondta a szakember. A helyzet drámaiságát illusztrálandó, elmesélte az egyik esetét. „Mielőtt valaki lélegeztetőgépre kerül, elaltatjuk. Én ilyenkor meg szoktam kérni, hogy számoljon. A beteg elkezdett számolni, »egy, kettő« és a három helyett egy kérdést tett fel: »ugye nem fogok meghalni?« Mellbe csapott ez a mondat, pedig én már öregfiú vagyok”.

Hírdetés

Hozzátette, az a rémisztő, hogy komplett családok is érkeznek, apa, anya, a gyerek pedig egy másik kórházban van.

„Tegnap reggel, mikor bementem a hatvani kórház covid-osztályára, azt láttam, hogy a betegek egyharmada akár a gyerekem lehetne.

Harmincas-negyvenes életerős fiatalok szemében látom a kétségbeesett aggódást.”

Zacher Gábor egyebek mellett azt is elmondta a lapnak, hogy a hatvani kórházban kialakított Covid-osztály már telt házzal működik, vagyis a valamivel több mint 120 ágy mindegyike „foglalt”. Ezzel együtt is, mint fogalmazott, nem engedhetik meg maguknak azt, hogy elfáradjnak, panaszkodjnak, „most nincs pofázás, most meló van”.

A toxikológus egy dán kutatásra hivatkozva azt is elmondta, hogy a krónikus betegeken és az időseken túl, az elhízottak vannak a legnagyobb veszélyben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »