Za ľudí: Fico követeljen kártérítést Moszkvától a gázszerződés megszegése miatt Mészáros Richárd2025. 01. 10., p – 18:12
Robert Fico (Smer) kormányfőnek Oroszországtól kellene kártérítést követelnie, amiért a Szlovákiával érvényes szerződése ellenére leállította a gázszállítást – jelentették ki pénteken a Za ľudí párt vezetői, emellett bírálták a kormányfőt az Európai Bizottsággal folytatott csütörtöki tárgyalás tartalma miatt.
„Az orosz gázszállítás kapcsán el kell mondani, hogy a Gazprom 2034-ig kötelezte magát Szlovákia ellátására. Az Ukrajnán át vezető gáztranzitot azonban csak 2024 végéig rendelte meg. Az orosz imperialista agresszió ellenére Ukrajna az utolsó másodpercig betartotta a szerződéseket. A Gazprom a szállítás leállításával durván megsértette a Szlovákiával kötött érvényes szerződést, és a kormánynak kötelessége emiatt kártérítést követelni” – közölte az ellenzéki párt.
A Za ľudí szerint a Gazprom használhatná a szerbiai és magyarországi szállítási útvonalat, ráadásul Magyarországon az orosz cég feltehetően komoly gáztartalékokat halmozott fel.
A párt hozzátette, szerződésszegés miatt Ausztriának tavaly sikerült komoly kártérítést kicsikarnia az orosz cégtől. „A tavalyi év végén Ausztria 230 millió eurót perelt ki a Gazpromtól kártérítésként, a gázszállítási szerződés megszegése miatt. Ha Ausztriának sikerült, akkor Szlovákiának is képesnek kell lennie erre” – szögezte le a párt.
A Za ľudí ezért felszólította a szlovák kormányfőt, hogy a szlovák érdekeket képviselje, és tegye meg a szükséges lépéseket Oroszországgal szemben a kártérítésért a gázszerződés megsértése miatt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »