Z. Kárpát Dániel: Ne a magyar emberek fizessék meg a különadókat!

Z. Kárpát Dániel: Ne a magyar emberek fizessék meg a különadókat!

A világon semmiféle probléma nem lenne azzal, hogy a közteherviselés felé mozdulva, egy válságidőszakban mindenki vállalja a szükséges terheket. A gond azzal a viselkedéssel van, amit a kormánytól a korábbi hasonló esetekben láthattunk!

– reagált közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője a miniszterelnök mai bejelentésére a különadók bevezetéséről.

Hírdetés

Kivetette a bankadót – majd hagyta, hogy a bankok áthárítsák azt az ügyfelekre. Kivetette a tranzakciós illetéket – majd hagyta, hogy a pénzintézetek saját bevallásuk szerint is áthárítsák a több mint 200 milliárdot a saját szerződött ügyfeleikre… A multicégek sem éppen tapasztalatlanok az áthárításokban, így az új bejelentések mögött akkor húzódhatna korrekt szándék, ha az árat nem a magyar polgárok fizetnék meg! – írja a Jobbik alelnöke.

A családok védelmének indokával ne lehessen a családokra újabb terheket hárítani! A Fidesz a kereskedőktől is hozzájárulást vár, de a „saját” zsebébe nem nyúl, pedig megtehetné a magyarok érdekében, például az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-jának 0%-osra történő leszállításával. Vállaljon terhet a kormány is, és szó se legyen a különadók áthárításáról! Jólétet minden magyarnak!

– zárul a bejegyzés. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »