Z. Kárpát Dániel: a csok valóban legyen plusz!

Z. Kárpát Dániel: a csok valóban legyen plusz!

A csok módosítása kedvezményes hitelt rejt magában, vélhetően kisebb költségvetési ráfordítással, mint az eddigi rendszerben. Eközben a magyar családok nagy része számára nem a hitelek, hanem a csokon belüli támogatások szintjének növelése lehetne igazi segítség,

ugyanis a magyar családosok, életkezdők tízezrei szembesülnek 235 ezres fővárosi, vagy 150 ezer feletti nagyvárosi albérleti díjakkal, és ők azok, akik a leépülő lakáshitelezésnek is egyértelmű áldozatai voltak

– kezdi sajtóközleményét a Jobbik-Konzervatívok alelnöke.

Z. Kárpát Dániel úgy látja, a kormány akkor járna el helyesen, ha nem a leghitelképesebb, szerencsésebb társadalmi csoportra „célozna” az otthonteremtés frontján, hanem például azokra, akik nem tudnak kiszabadulni az albérletből, vagy támogatott módon nem tudnak lakáscélú takarékoskodást folytatni.

Hírdetés

Az ellenzéki politikus kiemelte:

A kormány a forrásokat továbbá csoportosíthatná egy állami hátterű bérlakásépítési programba is, amelynek során a családok a mostani piaci árak maximum feléért minőségi lakásokba költözhetnének, majd évek múltán akár meg is vásárolhatnák azokat.

A konzervatív párt országgyűlési képviselője kifejtette, ezt a koncepciót Mi Várunk-program néven már régen letették az asztalra.

Véleményük szerint a lakhatást akkor lehet rendbe tenni, ha minden érintett társadalmi csoport pozitív üzenetet kap, mégpedig olyat, amely lehetővé teszi számára a szülőföldön való boldogulást.

(Címlapkép: x.com)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »