Tudását, tapasztalatait igyekszik következő „fontos területén” kamatoztatni, az ügyészséget pedig abban a tudatban hagyja el, hogy az elmúlt 25 évben egy olyan nemzedék nőtt fel ott – beosztottak, vezetők -, amely tovább folytatja azt a magas szintű szakmai munkát, amelyre bizton számíthat a társadalom, Magyarország.
Szakmai élete eddigi csúcspontjának tekint a legfőbb ügyészi posztra Polt Péter, aki ettől egy 3 perces YouTube-videóban köszönt el.
28 év ügyészségi szolgálat, ebben 20 év legfőbb ügyészi tevékenység után köszön el, munkáját az Alkotmánybíróság tagjaként – egyes értesülések szerint elnökeként – folytatja.
Polt Péter büszke rá, hogy több időt töltött el legfőbb ügyészként, mint bármelyik nagynevű elődje.
Személyesen is lelkesítette a tudat, hogy „ebben az intézményében van letéve a záloga annak, hogy Magyarország a jogállamok közé soroltassék”.
Közreműködésükkel szerinte megszilárdult az ügyészség alkotmányos helyzete, szervezetük önálló alkotmányos tényezővé vált. Feladatait függetlenül, más hatalmi ágak befolyásától mentesen tudja immár végezni, de Polt Péter hozzátette ehhez: az ügyészség „a közérdek védelmezőjévé vált”.
Úgy érzi, nemzetközi elismertség övezte a munkáját, az Uniós Legfőbb Ügyészek Szervezete kétszer választotta meg őt elnökének, legutóbbi konferenciájukat néhány hete Budapesten tartották.
„Saját posztján mindenki helytállt a legnehezebb időkben is. Köszönöm önöknek, mindig hálás leszek érte” – folytatta.
Felidézte, 2000-ben azt mondta, mindenkire számít, és mindenki számíthat rá, reméli, senki nem csalódott benne.
Tudását, tapasztalatait igyekszik következő „fontos területén” kamatoztatni, az ügyészséget pedig abban a tudatban hagyja el, hogy az elmúlt 25 évben egy olyan nemzedék nőtt fel ott – beosztottak, vezetők -, amely tovább folytatja azt a magas szintű szakmai munkát, amelyre bizton számíthat a társadalom, Magyarország.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


