XIV. Leó pápa vasárnap délben: Vegyük észre a világban már működő isteni kegyelmet!

XIV. Leó pápa vasárnap délben: Vegyük észre a világban már működő isteni kegyelmet!

Augusztus 16-án, az évközi idő huszadik vasárnapján a Szentatya a Castel Gandolfó-i Piazza della Libertà nevű téren imádkozta el az Úrangyalát az apostoli palota előtt összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében a kánaáni asszony példáján keresztül arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten kegyelme titokzatos módon már a találkozásainkat megelőzően is működik a szívekben.

Hangsúlyozta, hogy az egyháznak engednie kell, hogy Isten működése meglepje, és Krisztus békéjét a már meghúzott határokon túlra is el kell vinnie. A kánaáni asszony hite arra tanít bennünket, hogy Isten asztala mindenki számára meg van terítve, és az Atyánál mindenkinek megvan a maga helye. E hit fényében elfogadhatatlanok mindazok az egyenlőtlenségek, amelyek sértik az emberi méltóságot.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közöljük.

Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok!

Tegnap Szűz Máriát szemléltük a Fiúval való felbonthatatlan kapcsolatában: a halál sem tudta szétszakítani azt a lelki-testi közösséget, amely az örök élet. Minden vasárnap arra emlékeztet bennünket, hogy ugyanez a teljesség vár mindazokra, akik Jézust követik: az ő feltámadása nem múltbeli esemény, hanem új élet, amely bennünket is magával ragad.

Erről tanúskodik az a kánaáni asszony, aki a mai liturgiában hallott evangélium (Mt 15,21–28) főszereplője.

Nem önmagának kér valamit, hanem gyötrődő lánya számára kér békét, és bízik Jézusban, akiben felismeri a Messiást, Dávid leszármazottját (vö. Mt 15,22).

Az evangélista nem hallgatja el az akadályokat, amelyekkel ennek az asszonynak szembe kell néznie. A tanítványok kellemetlenkedő személynek látják, és maga Jézus is ellenáll kérésének. A Mester ugyanis visszavonult arra a vidékre (vö. Mt 15,21), és elképzelhetjük, hogy – más alkalmakhoz hasonlóan – egy csendes helyet keresett, ahol imádkozhat és tanítványait taníthatja. Akkor azonban valami váratlan dolog történik. Ezen elmélkedve

Végül ezt mondja neki: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” (Mt 15,28).

Az egyház ma is engedheti, hogy Isten működése meglepje, és Krisztus békéjét a már meghúzott határokon túlra is elviheti. Küldetését megelőzi az isteni kegyelem, mely a lelkiismeretek rejtekében működik, ezért

A kánaáni asszonytól alázatot és eltökéltséget tanulunk. Hitének köszönhetően megtanuljuk, hogy Isten asztala mindenki számára meg van terítve, és senkinek sem csak a morzsák jutnak (vö. Mt 15,26–27), mert

Hírdetés

Ennek a hitnek a fényében elviselhetetlenné válnak az egyenlőtlenségek, a hátrányos megkülönböztetések és azok a korlátok, amelyek Isten fiainak és lányainak – elfogadhatatlanul sok embernek – a méltóságát lábbal tiporják.

Kedves testvéreim! Jézus Krisztus egyháza vagyunk egy békét kereső, gyötrődő világban. Kérjük Máriát, édesanyánkat, hogy járjon közben értünk! „Ajkáról fakad a valaha elhangzott legerőteljesebb és leginkább újító ének, a Magnificat” (Magnifica humanitas, 244): ez annak az embernek az éneke, aki immár Isten szemével látja a valóságot, s ezért nem veszíti el a reményt, és szeretetben cselekszik.

A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Megismétlem felhívásomat, hogy szűnjön meg a ciszjordániai palesztin polgári lakossággal szembeni ismétlődő erőszak, és sürgetően kérem a nemzetközi közösséget, hogy mozdítsa elő a kétállami megoldás megvalósulását az igazságos és tartós béke érdekében.

Ezen a héten megkezdődnek a mediterrán játékok Tarantóban. A játékokon a mediterrán térséghez tartozó több afrikai, ázsiai és európai ország vesz részt. Kívánom, hogy ez a sportesemény a béke és a testvériség próféciája legyen e térség népei és az egész világ számára.

Most pedig köszöntelek mindnyájatokat, akik itt, Castel Gandolfóban a vasárnapi Úrangyalára összegyűltetek.

Szeretettel köszöntöm a különféle országokból érkezett zarándokokat.

A lengyeleket köszöntve áldásomat küldöm a Felső-Sziléziában található Piekary Śląskie-i kegyhelyre tartó hagyományos zarándoklat nagyszámú résztvevőjének is.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »