Leó pápa fogadta Emmanuel Macron francia elnököt április 10-én, pénteken a vatikáni Apostoli Palotában.
Emmanuel Macron pénteken délelőtt 10 óra körül érkezett a vatikáni Szent Damazusz udvarba feleségével, Brigitte Macronnal. Az elnököt a pápai udvar régense, Leonardo Sapienza prelátus fogadta. A Szentatya a kis trónteremben üdvözölte a vendégeket. Ez volt az első alkalom, hogy a két fél személyesen találkozott.
Megbeszélések az Államtitkárságon
A pápai audienciát követően Emmanuel Macron Pietro Parolin bíboros államtitkárral találkozott, a megbeszélésen jelen volt Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős titkára is.
Az Államtitkárságon folytatott szívélyes légkörű megbeszélés során megemlítették a Szentszék és Franciaország között fennálló jó kapcsolatokat. Ezután a felek a fontos nemzetközi kérdésekre összpontosítottak, eszmecserét folytattak a világ konfliktushelyzeteiről, kifejezve reményüket, hogy helyreállítható a békés egymás mellett élés a párbeszéd és tárgyalások útján – olvasható a találkozóról kiadott szentszéki közleményben.
Találkozó a Sant’Egidio közösséggel
Macron elnök április 9-én érkezett Rómába. Programjában szerepelt a Sant’Egidio közösség meglátogatása a Santa Maria in Trastevere-bazilikában, ahol a közösség nevében Marco Impagliazzo elnök, Andrea Riccardi alapító és Mario Giro fogadta. A francia elnök kíséretében jelen volt Jean-Noël Barrot külügyminiszter is.
A Sant’Egidio közösségnél tett látogatás során megemlékeztek a kongói Floribert Bwana Chuiról, akit 2007-ben öltek meg Gomában. Vámtisztként dolgozott a ruandai határon, ahol megtagadta, hogy csúszópénzért cserébe romlott élelmiszer-szállítmányokat engedjen át. A Sant’Egidio közösség tagját 2025 júniusában avatták boldoggá.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media; Sant’Egidio
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


