A Szentatya a hétfői kolumbiai földrengés másnapján, augusztus 11-én, kedden – Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával – táviratot küldött Francisco Javier Múnera Correa cartagenai érseknek, a kolumbiai püspöki konferencia elnökének, melyben kifejezte együttérzését és imáiról biztosítja az érinetteket.
A Szentatya mély szomorúsággal értesült a tragikus földrengésről, amely Kolumbia több területét súlyosan érintette, haláleseteket és számos sérülést okozva, valamint komoly anyagi károkat eredményezve; többek között számos templom is megkárosodott – olvasható a táviratban.
A Szentatya imádkozik az elhunytak örök nyugalmáért, és az Úrhoz fordul a tragédiában megsérültek mielőbbi felépüléséért. XIV. Leó pápa szívből jövő részvétét fejezi ki azon családoknak, akik mély fájdalommal gyászolják szeretteik elvesztését. A pápa lelki közelségéről biztosítja őket, és háláját fejezi ki mindazoknak, akik nagylelkű odaadással dolgoznak az áldozatok felkutatásán, mentésén és megsegítésén.
A Boldogságos Szűz Mária közbenjárására arra kéri az Urat, hogy árassza el a szeretett kolumbiai népet a lelki erő és a keresztény remény ajándékaival, és szívből adja rájuk apostoli áldását.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


