Április 8-án, szerdán az általános kihallgatást a Szent Péter téren tartották, ahol a Szentatya az Olaszországból és a világ más tájairól érkezett hívőkkel és zarándokcsoportokkal találkozott. Ennek keretében folytatta a II. Vatikáni Zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatát.
Mai beszédének témája: A Lumen gentium dogmatikus konstitúció – A történelemben a mennyei haza felé zarándokló egyház (vö. Jel 7,9–10). A Szentatya több nyelven is összefoglalta katekézisét, majd üdvözölte a jelen lévő hívőket. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és az apostoli áldással zárult.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Ma a II. Vatikáni Zsinat egyházról szóló konstitúciójának hetedik fejezetével foglalkozunk, éspedig az egyház egyik meghatározó sajátosságáról, az eszkatologikus dimenzióról elmélkedünk.
Az egyház Istennek a történelemben zarándokló népe, s e nép minden cselekvésének célja Isten országa (vö. LG 9). Jézus éppen ennek a szeretetre, igazságosságra és békére épülő országnak a meghirdetésével indította el az egyházat (vö. LG 5). Ezért figyelembe kell vennünk a Krisztusban megvalósuló megváltás közösségi és kozmikus dimenzióját, és tekintetünket eme végső horizont felé kell fordítanunk, hogy mindent ennek szemszögéből nézzünk és értékeljünk.
Az egyház ennek az ígéretnek a szavait hirdeti mindig mindenkinek; ennek zálogát kapja a szentségekben, különösen az Eucharisztiában; ennek logikáját valósítja és tapasztalja meg a szeretetre és szolgálatra épülő kapcsolataiban. Továbbá tudja magáról, hogy ő az a hely és eszköz, ahol a Krisztussal való egység „szorosabban” valósul meg (LG 48), ugyanakkor elismeri, hogy a megváltást Isten a Szentlélekben az egyház látható határain kívül is ajándékozhatja.
Ezzel kapcsolatban a Lumen gentium konstitúció fontos kijelentést tesz: az egyház „az üdvösség egyetemes szentsége” (LG 48), vagyis az élet és a béke Isten által megígért teljességének jele és eszköze. Ez azt jelenti, hogy az egyház nem azonos teljesen Isten országával, hanem annak csírája és kezdete, mert a beteljesedést Isten csak a végén ajándékozza majd az emberiségnek és a világmindenségnek. Ezért a Krisztus-hívők ebben a földi történelemben járják útjukat, melyet a jó kibontakozása, ugyanakkor igazságtalanságok és szenvedések is jellemeznek, anélkül hogy illúziókba ringatnák magukat vagy kétségbeesnének; életüket annak az ígérete irányítja, aki „újjáteremt mindent” (Jel 21,5). Az egyház tehát Isten országának Jézusban „már” megkezdődött jelenléte és annak megígért, várt, de „még nem” megvalósult beteljesedése között valósítja meg küldetését.
(vö. Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 159. pont).
Isten országának jeleként és szentségeként az egyház Istennek a földön zarándokló népe, mely éppen a végre vonatkozó ígéretből kiindulva, az evangélium fényében olvassa és értelmezi a történelem folyamatait, szót emel a rossz minden formája ellen, és hirdeti – szavaival és tetteivel – az üdvösséget, melyet Krisztus az egész emberiség számára akar megvalósítani, valamint az igazságosságon, szereteten és békén alapuló országát.
Ebben a távlatban az egyháznak alázattal el kell ismernie saját intézményeinek emberi törékenységét és mulandóságát, amelyek – jóllehet Isten országa szolgálatában állnak – e múlandó világ alakját viselik magukon (vö. LG 48).
Isten országának távlatában kell értelmezni azoknak a keresztényeknek a kapcsolatát is, akik a jelenben teljesítik küldetésüket, valamint azokét, akik már befejezték földi létüket, és a megtisztulás vagy a boldogság állapotában vannak. A Lumen gentium ugyanis kijelenti, hogy
valamint testvéri gondoskodás (fraterna sollicitudo) köti össze a földi és a mennyei egyházat: ez a szentek közössége, mely különösen a liturgiában tapasztalható meg (vö. LG 49–51). Amikor az elhunytakért imádkozunk és azok nyomdokain járunk, akik Jézus tanítványaiként éltek, mi magunk is támogatást kapunk utunkon, és erősebbé tesszük Isten imádását: az egyetlen Lélek által megjelölve és az egyetlen liturgiában egyesülve, együtt dicsérjük és magasztaljuk a Szentháromságot azokkal, akik megelőztek bennünket a hitben.
Legyünk hálásak a zsinati atyáknak, hogy emlékeztettek bennünket a keresztény létnek erre a nagyon fontos és gyönyörű dimenziójára, és igyekezzünk azt életünkben is ápolni!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
