December 6-án délelőtt a Szent Péter téren tartották a jubileumi audienciát, amelynek keretében a Szentatya több ezer zarándokkal és hívővel találkozott. Katekézisének témája: Remélni azt jelenti, hogy részt veszünk – Alberto Marvelli. Beszédében hangsúlyozta, hogy a remény zarándokának lenni egész életre szóló programot jelent. Isten bevon bennünket az ő világot megmentő-üdvözítő tervébe.
A kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és apostoli áldással zárult. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisét közreadjuk.
Kedves testvéreim! Jó napot kívánok! Isten hozott benneteket!
Nemrég kezdtük meg az advent liturgikus időszakát, amely arra tanít bennünket, hogy figyeljünk az idők jeleire. Mi ugyanis azért idézzük fel Jézusnak, a velünk lévő Istennek az első eljövetelét, hogy megtanuljuk felismerni őt, valahányszor eljön, és felkészüljünk arra, amikor majd visszatér. Akkor mindörökre együtt leszünk. Együtt vele, minden testvérünkkel, minden más teremtménnyel, ebben a végre megváltott világban: az új teremtésben.
Ez a várakozás nem passzív. Jézus születése ugyanis egy bennünket bevonó Istent tár elénk: Mária, József, a pásztorok, Simeon, Anna, majd Keresztelő János, a tanítványok és mindazok, akik találkoznak az Úrral, mind bevonódnak, mind meghívást kapnak a részvételre. Nagy s egyben milyen szédítő megtiszteltetés ez! Isten bevon bennünket az ő történetébe, az ő álmaiba. Remélni így annyit jelent, mint részt venni. A jubileum jelmondata, a „a remény zarándokai”, nem holmi jelszó, amely egy hónap múlva feledésbe merül! Ez életprogram: „a remény zarándokai” azt jelenti, hogy olyan emberek vagyunk, akik úton vannak és várakoznak, de nem ölbe tett kézzel, hanem tevékenyen részt vállalva.
A II. Vatikáni Zsinat arra tanított bennünket, hogy értelmezzük az idők jeleit: azt mondja, hogy ezt senki sem tudja egyedül megtenni, hanem csakis együtt, az Egyházban és sok testvérrel együtt tudjuk megérteni az idők jeleit. Ezek Istennek a jelei, azé az Istené, aki eljön az ő országával, a történelmi eseményeken keresztül. Isten nincs kívül a világon, nincs távol ettől az élettől: Jézusnak, a velünk lévő Istennek az első eljövetelénél megtanultuk az élet valóságai között keresni őt. Megtanultuk az értelmünkkel, a szívünkkel és nekigyürkőzve keresni őt! A zsinat azt tanította, hogy ez a küldetés különösen a világi hívők feladata, férfiaké és nőké egyaránt, mert a megtestesült Isten a mindennapi élet helyzeteiben jön elénk. A világ problémáiban és szépségeiben Jézus vár ránk, és bevon bennünket, arra kér, hogy vele együtt munkálkodjunk. Ezért a remény azt jelenti, hogy részt veszünk!
Ma szeretnék megemlíteni egy nevet: Alberto Marvelli nevét, egy olasz fiatalét, aki a múlt század első felében élt. Evangéliumi családi légkörben nevelkedett, a Katolikus Akcióban formálódott, majd mérnöki diplomát szerzett, a társadalmi élet színterére pedig az általa határozottan elítélt második világháború idején lépett.
Riminiben és környékén minden erejével azon fáradozott, hogy segítse a sebesülteket, a betegeket, az otthontalanokat. Sokan csodálták ezért az önzetlen odaadásáért. A háború után városi tanácsossá választották és a lakhatási és újjáépítési bizottság vezetésével bízták meg. Így kezdi meg az aktív politikai életet, ám miközben épp egy gyűlésre tartott kerékpárral, elütötte egy katonai teherautó. Huszonnyolc éves volt.
Alberto megmutatja nekünk, hogy remélni annyit tesz, mint részt venni, hogy Isten országának szolgálata örömet ad még nagy veszélyek közepette is. A világ jobbá válik, ha lemondunk egy kis biztonságról és kényelemről valami jó érdekében. Ez jelenti a részvételt.
Kérdezzük meg magunktól: én részt veszek-e valamilyen jó kezdeményezésben, amelyben élni tudok talentumaimmal? Isten országának távlatában végzem-e szolgálataimat? Vagy pedig morgolódva, panaszkodva amiatt, hogy minden rosszul megy? Az ajkunkon lévő mosoly a bennünk lévő kegyelem jele.
Remélni annyit tesz, mint részt venni: ez Isten ajándéka számunkra. Senki sem üdvözíti a világot egyedül. Isten sem akarja egyedül üdvözíteni: megtehetné, de nem akarja, mert együtt jobb. A részvétel kibontakoztat bennünket, és segít, hogy még inkább a mienk legyen mindaz, amit majd örökké szemlélünk, amikor Jézus végleg visszatér.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
